A Chelsea hátvédjét kölcsönvette a Newcastle United – HIVATALOS

A “szarkák” riválisuktól, a Chelsea-től vették kölcsön a londoniaknál létszámfelettivé váló ígéretes védőt, Lewis Hallt.

A Newcastle United hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy a következő szezonra kölcsönben megszerezték a Chelsea balhátvédjét, Lewis Hallt. A két csapat közleménye szerint nincs végleges megvásárlási opciója a “szarkáknak” a 18 éves játékosra. Hall a 20-as mezszámot kapta újdonsült együttesében, és az elmondása szerint a családja óriási Newcastle szurkoló, ráadásul gyerekkora óta ő maga is szimpatizál a klubbal, így egy percig sem volt kérdés, hogy elfogadja Eddie Howe-ék megkeresését.

A fiatal angol balhátvéd a Chelsea korosztályos csapataiban nevelkedett és most először próbálja ki magát máshol. A “kékek” első számú keretébe hivatalosan most nyáron került fel, de előtte már néhányszor kapott esélyt a bizonyításra a felnőtt csapatban. Összesen 12 alkalommal léphetett pályára a Chelsea-ben, amelyeken 1 gólpasszt sikerült kiosztania.

Fociclub