Senki nem megy Perez helyére – csütörtöki F1-es hírek

Szerencsére az F1 nyári leállása alatt is jó néhány érdekes sztorit oszthattunk meg olvasóinkkal, melyek közül talán az kívánkozik az első helyre, hogy a Pirelli új megoldáson, egyfajta „szuper-intermediate” abroncson gondolkodik az esős versenyek kapcsán.

intermediate

Ami a pilótapiacot illeti: Oscar Piastri elmondta, hogy nem vágyik a Red Bullhoz Perez helyére, a most még Alfa Romeóként szereplő Saubernél pedig Zhou esetleges megtartásáról esett szó, amit nem lehet biztosra venni.

Szintén ide kapcsolódik, hogy Helmut Marko leszögezte, hogy jövőre biztosan a Christan Horner által viccesen megfenyegetett Sergio Perez lesz Max Verstappen csapattársa, míg az Alpine korábbi csapatfőnöke arról beszélt, hogy szerinte a franciáknak szüksége lenne egy vezérpilótára.

gasly-spa

Írtunk ma egy olyan pilótáról is, aki egyelőre még csak vágyik az F1-es ülésre: bemutattuk a Mercedes növendékét, Frederik Vestit, aki hamarosan versenyhétvégén is meghajthatja a W14-et.

Az elmúlt időszak slágersztorija, az új csapatok érkezése kapcsán ezúttal Michael Andretti nyilatkozatát idézhettük, aki elmondta, hogy gőzerővel dolgoznak a projekten annak ellenére, hogy még nem vehető biztosra az érkezésük.

andretti-stefan-clift

A jelenlegi csapatok közül a Ferrari első embere azt hangsúlyozta, hogy rengeteget kell még javítani az istálló működésén, a Mercedesnél megfogalmazták a célokat az idei szezonra, az Aston Martinnál csak óvatosan optimisták, hiszen egyelőre nem érzik úgy, hogy erőből vissza tudnának térni a dobogóra, míg a Haas részéről Nico Hülkenberg beszélt az autó gumikopási problémáiról.

Jules Bianchi születésének évfordulóján két olyan cikkünk is volt, amely tragikus baleseteket idézett fel: Pierre Gasly barátja, Anthoine Hubert tragédiájáról beszélt a hétvégén általa szervezett emlékfutás kapcsán, a veterán F1-es szakember, Herbie Blash pedig azt mesélte el, hogyan élte át versenyzője, Jochen Rindt halálos balesetét.

rindt-crash

Néhány érdekességet is hoztunk ma: közzétettük a Formula Podcast versenyhétvégi pontozásaiból kialakult erősorrendet, megmutattuk, hogy állna a világbajnokság a Red Bull nélkül, és egy remek videót is mutathattunk az F1 hivatalos honlapjáról, melyben a pilóták tudását tesztelték. A jó szórakozás garantált!

Formula.hu