Leigazolta a Gironától saját nevelésű játékosát a Barcelona! – Hivatalos

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Girona csapatától Oriol Romeut.

(Photo by Gongora/NurPhoto via Getty Images)

Hosszú ideje tudni lehetett, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő Barcelona együttese Oriol Romeuval szeretné pótolni a távozó Sergio Busquetset. A pletykák végül ma hivatalossá váltak, a katalán klub ugyanis bejelentette, hogy mindenben megegyeztek a Gironával a középpályás leigazolása kapcsán. A spanyol középpályásért a transfermarkt adatai szerint 5 millió eurót fizetett a Barca, Romeu pedig 3 éves szerződést írt alá a csapatnál, amely a kontraktusában 400 millió eurós kivásárlási árat szabott meg.

Oriol Romeu számára nem lesz ismeretlen a Barcelona közege, hiszen a klub akadémiáján nevelkedett, Pep Guardiola pedig két alkalommal lehetőséget is adott számára a felnőttek közt. Ezt követően a középpályás a Chelseahez került, akik kölcsönadták őt a Valencia és a Stuttgart csapatának. 2015 nyarán végleg megvásárolta őt a Southampton, majd tavaly nyáron visszatért Spanyolországba a Gironához, ahol kulcsszerepe volt abban, hogy a csapat kiváló szezont produkált.

Összességében ezen a nyáron Oriol Romeu a Barcelona harmadik szerzeménye Ilkay Gündogan és Inigo Martinez után.

Fociclub