Durvának tartja de Vries kirúgását Sebastian Vettel

Az elmúlt hétvégén ismét előtérbe került a motorsport világában Sebastian Vettel, hiszen a Goodwoodban megtartott történelmi fesztiválon újra volán mögé ült. Az eseményt kihasználva sok kérdés kapcsán kikérték a véleményét, és így tettek Nyck de Vries távozása kapcsán is.

A német pilóta F1-es karrierje (a BMW-s bemutatkozást követően) a szóban forgó AlphaTauri elődjénél, a Toro Rossónál indult el, majd a „nagy testvérnél”, a Red Bullnál szerezte meg világbajnoki címeit, így érthető, hogy állást foglalt a témában. Vettel szerint durva döntést hoztak korábbi csapatánál.

„Őszinte leszek. Nyck számára nyilvánvalóan szomorú, ahogyan véget ért” – kezdte gondolatait az ITV-nek az 53-szoros futamgyőztes. „Szerintem nagyszerű esélyt kapott, talán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ő várta, vagy ahogy az emberek várták, de az is egy kicsit durva, amikor nagyon hirtelen van vége. Brutális.”

„Talán az az 5-10 verseny nem úgy alakult, ahogyan sikerülhetett volna. Először is, kívülről nem tudjuk, hogy miért, másodszor pedig még mindig nagyon jó pilóta” – folytatta Vettel, aki bízik benne, hogy az emberek majd nem erről a fél szezonról ítélik meg a hollandot.

„Megnyerte az F2-es bajnokságot, nemzetközi bajnokságokat nyert, szóval elismert, és remélem, hogy ez nem rontja az önbizalmát” – mondta a négyszeres világbajnok, aki igyekezett biztatni az embereket, hogy ne csak az AlphaTaurinál töltött időszak alapján mondjanak véleményt de Vriesről.

Formula.hu

Tagged: