Rögbi Európa-bajnokság Budapest: Női esélyek és lehetőségek

2023. július 7-9. között Budapesten rendezik meg a régió kiemelt tojáslabdás eseményét, a TROPHY SERIES Olimpiai Rögbi Európa-bajnokság második fordulóját. A versenynek a Kincsem Park területén elhelyezkedő Budapest Rugby Center ad otthont. A play-off rendszerű találkozó három napja alatt összesen 24 csapatot és 68 mérkőzést láthatnak majd a sport szerelmesei.

Látva a női mezőny, de kiemelten a csoport erősségét Thomas Aponte vezető edző együttese számára a legjobb nyolc közé jutás már önmagában is embertelen feladat. A csapategység kiváló, történelmi pillanat kapujában állnak, hiszen először sikerülhet nekik akár belépni az előkelő legjobb négy közé is. A budapesti esemény első napján az osztrák, a tornagyőztes ukrán, valamint a bolgár csapatokkal mérhetik majd össze tudásukat a csoportmérkőzések keretein belül.

Hollósi-Szigeti Erika női szakágvezető: „ A női keretben nem történt változás a zágrábi fordulót követően. A csapat minden tagja a magyar bajnokságban készült fel a nemzetközi megmérettetésekre, ami nagy fegyvertényező lehet a kezünkben. A lányok jól ismerik egymást, a fiatal játékosok egyre nagyobb erőt képviselnek a csapatban. A tapasztaltabb játékosok nagy segítséget adnak nekik ebben. A hazai fordulón a minimum kitűzött cél a 8 közé kerülés, azonban a zágrábi fordulót követően reális cél lehet a legjobb 4 közé jutásuk is. Reméljük, hogy a hazai közeg plusz motivációt tud ehhez adni nekik és javítani tudnak az előző fordulón elért hetedik helyezésen.”

NŐI CSOPORTMÉRKŐZÉSEK [2023.07.07. péntek]

12:20 Ausztria – Magyarország ; 15:20 Ukrajna – Magyarország; 18:20 Magyarország – Bulgária

JEGYVÁSÁRLÁS
https://tixa.hu/rugby-europe-sevens-trophy-series

Sportbanya.hu