Ismét csak egy gólt lőttek az angolok
Az angolok ezt a találkozót is nagy iramban kezdték, és ezúttal is hamar megszerezték a vezetést, de ezután a dánok…
MInden ami érdekelhet
Az angolok ezt a találkozót is nagy iramban kezdték, és ezúttal is hamar megszerezték a vezetést, de ezután a dánok…
A boulder mászás selejtezőjében négy különböző típusú és nehézségű útvonalat kellett első látásra feltérképezniük és megmászniuk a versenyzőknek a rendelkezésre…
Kereken százan kezdtek a csoportkörben, amely a magyarok számára felemásan sikerül. A világbajnoki címvédő Koch Máté öt ellenfelét legyőzte, csak…
A főtáblára három magyar került fel, ők pedig a negyeddöntőig mindannyian eljutottak. Ott Andrásfi a világbajnoki címvédő, a világranglistán éllovas…
A budapesti Ludovika Campuson zajló esemény csütörtöki nyitónapján úgy fogalmazott, ebben nagy szerepe van Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjának, Fürjes…
A Ludovika Campuson a csütörtök koraesti médiabeszélgetésen a NOB első embere két okot nevezett meg az érintett sportágak ötkarikás programba…
A csapatban világbajnok magyarok közül Pusztai és Battai Sugár szerepelt eredményesen az első szakaszban: előbbi hétfős csoportban 5 győzelemmel és…
Kós a legjobb, míg Milák a harmadik idővel várta a finálét, igaz, utóbbi még a szerdai középdöntő előtt 10 perccel…
A világranglistán 45. magyar előzetesen 4-3-as győzelmi mérlegnél tartott top 10-es ellenfelekkel szemben, a legnagyobb „skalpja” a tavalyi római versenyen…
Az első félidőben a szlovénok léptek fel kezdeményezőbben, helyzetekig és kapufáig is eljutottak, de annak ellenére sem született gól, hogy…