Sergi Roberto elhagyja az FC Barcelonát
A 32 esztendős játékos közösségi oldalán tudatta, hogy 18 év után elhagyja nevelő egyesületét, ahol 2010 óta szerepelt az első…
MInden ami érdekelhet
A 32 esztendős játékos közösségi oldalán tudatta, hogy 18 év után elhagyja nevelő egyesületét, ahol 2010 óta szerepelt az első…
A miniszter bejegyzésében emlékeztetett rá: vasárnap véget ért a párizsi olimpia, „amely alapvetően meghatározta az elmúlt két-két és fél hetünket”,…
Az első felvonás rendkívül feszült hangulatban zajlott le, mivel a rivális két kiállítás miatt kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést,…
Hét éve, az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában még nehezebb helyzetben voltak a zöld-fehérek a második felvonás előtt, ugyanis akkor idegenben…
Az Újpest kezdte jobban a mérkőzést, ennek megfelelően az első védenivalója Tóthnak volt. A vendégek első lehetőségére húsz percet kellett…
Előbbi a Csákvár, utóbbi a Mezőkövesd otthonában nyert. A BVSC is folytatta jó szereplését, Csábi József együttese a szakvezető előző…
A felcsútiak a folytatásban is fölényben játszottak. Az újonc Nyíregyháza a félidő középétől felbátorodott, átvette a kezdeményezést, ám a kinyíló vendégvédelem…
– Még nem láttam ilyen öttusaversenyt, amelyet látványos helyszínen, a Versailles-i kastély parkjában rendeztek meg, tizenötezer néző előtt. – Valóban…
A Saint-Denis-i Stade de France-ban 9 óra után pár perccel kezdetét vette a több mint két és fél órásra tervezett…
Mint minden olimpiának, Párizsnak is nagy tervekkel vágott neki a Magyarország. Az elmúlt hetekben számtalan éremnek és sporttörténelmi sikernek örülhettünk….