Fürjes Balázs: A magyar csapat helytállt egy nehéz versenyben
Az M1 aktuális csatornának Fürjes a játékok zárónapján azt mondta, hogy hálával tartoznak az olimpiai csapatnak, és köszönik a teljesítményt,…
MInden ami érdekelhet
Az M1 aktuális csatornának Fürjes a játékok zárónapján azt mondta, hogy hálával tartoznak az olimpiai csapatnak, és köszönik a teljesítményt,…
„Az szokott lenni a titka a versenyzésemnek, hogy nem számolom előre, mi lehetséges, mert ezek csak számok. Nagyon bíztam benne…
Elmondása szerint mentálisan olyan jól felkészült, mint még soha, fizikálisan is nagyon összeszedte magát, és az edzői is mögötte álltak….
„Felemásak az érzéseim, mert én már jó ideje vártam a végét, azért vízilabdáztam, mert szerettem volna nyerni. A Ferencvárosnál is…
„Török Ferenc és Kulcsár Győző volt, akikhez akartam csatlakozni, hogy versenyzőként és kapitányként is olimpiai bajnok lehessek. Ez megvalósult, az…
Az ötkarikás játékok vasárnapi zárónapján az előzetesen esélytelenebbnek gondolt szerbek – akik a csoportküzdelmek során három vereséget is elszenvedtek és…
„Nagyon durva érzés volt, amikor megtudtam. Egyrészt nem számítottam rá, másrészt voltam már álomcsapatban korábbi világversenyen, de az olimpia más”…
Az Egyesült Államok együttese (6–10) a szerbektől, míg a magyar a horvátoktól büntetőpárbajban (12–15) szenvedett vereséget és maradt le a…
A női öttusa 2000 óta szerepel az olimpiák programjában, az eddigi hat játékon a magyarok két érmet nyertek, Vörös Zsuzsanna…
A Magyar Olimpiai Bizottság közösségi oldala felidézte, hogy a két versenyző összesen öt érmet szerzett a francia fővárosban, így ők…