Az Inter Miami edzője, Tata Martino elmondta, hogy a szezonban többször is nélkülözniük kell Lionel Messit, amikor az argentin válogatottal fog játszani.
(Photo by Ira L. Black – Corbis/Getty Images)
Az Inter Miami sztárja, Lionel Messi “legalább” három mérkőzést ki fog hagyni ebben a szezonban, amikor az argentin válogatottban játszik – közölte Tata Martino, a klub edzője a New York Red Bulls elleni szombati győzelem után.
A Miami 2-0-ra győzte le a Red Bullsot, míg Messi és Sergio Busquets a kispadon kezdett az MLS-bemutatkozásuk során. Messi végül a 60. percben debütáltálhatott, Leonardo Campana helyére állt be. A 89. percben aztán gólt szerzett, amivel eldöntötte a mérkőzést.
“Nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek a győzelemnek, mert a rotáció olyan dolog, amihez hozzá kell szoknunk, mert Leo többször csatlakozni fog a válogatottjához”
– mondta Martino.
“Idén legalább három meccset ki fog hagyni, és jövőre is így lesz. Ezt meg kell értenünk, hogy amikor ő nincs itt, a csapatnak akkor is eredményeket kell produkálnia.”
Messi július 21-én debütált az Inter Miamiban, és a szombati győzelem előtt az elmúlt két hétben négy mérkőzésen 390 percet játszott.