Az elmúlt hetek találgatásai alapján úgy tűnik, hogy célegyenesbe fordult egy csereüzlet az Újpest és a Zalaegerszeg között…
A Nemzeti Sport információi szerint a Zalaegerszeg középpályása, Tajti Mátyás Újpestre került, cserébe pedig a lila-fehérektől a francia Yohan Croizet igazol a Magyar Kupa-címvédőhöz. A lap úgy tudja, hogy a magyar játékos már elköszönt a zalaiaktól.
A 25 esztendős középpályás annak idején a Ferencváros és a Puskás Akadémia utánpótlásában pallérozódott, majd a Barcelona akadémiáján is nagy reménységnek számított. Tajti 2018-ban a Diósgyőrhöz tért haza, majd a lengyel Zaglebie Lubin csapatában futballzoztt, innen került a zalaiakhoz 2020-ban. Az elmúlt három évben minden sorozatot figyelembe véve 88 mérkőzésen lépett pályára, fontos tagja volt az elmúlt kiírásban Magyar Kupa-győzelmet ünnepelő csapatnak.
A 31 éves francia légiós hazájában a Metzben nevelkedett, majd Belgiumban és az Egyesült Államokban is játszott, 2021-ben szerződött Magyarországra. Croizet eleinte az Újpest húzóembere tudott lenni, később azonban többször is hosszabb időt kellett kihagynia súlyos sérülésekből kifolyólag. A francia karmester a 2021-2022-es szezonban 27 bajnokin hat-hat gólt és gólpasszt jegyzett, az előző idényben azonban csupán öt NB I-es találkozón tudta vállalni a játékot. Croizet tagja volt egy MK-győztes csapatnak, kereken 50 találkozón lépett pályára a lila-fehéreknél.