MH/MTI
2023. augusztus 24. csütörtök. 16:12
Frissítve: 2023. augusztus 24. 16:26
A csütörtök délutáni középfutamos programban hét magyar hajó érdekelt, egy kivétellel minden számban az első három hely ér döntőt. A finálékat szombaton rendezik.
Az olimpiai számban versenyző Bragato, Nagy kettős tavaly vb-bronz- és Eb-ezüstérmes volt ebben a számban, így papíron nem okozhat gondot számára a kvótaszerzés, miután az első nyolc páros párizsi indulási jogot szerez az országának. A középfutamban a spanyolok rajtoltak a legjobban, de a magyarok és az ukránok is velük tartottak, ez a három hajó hamar kivált a mezőnyből, így a továbbjutás szempontjából nem akadt izgulnivaló. A partról a maroknyi magyar tábor ütemes dobszóval biztatta Bragatóékat, akik meg is hálálták ezt, végül másodikként értek be. Utólag aztán elárulták, hogy – furcsa módon – jobban szerettek volna a harmadik helyen végezni.
„Szerettünk volna egy olyan pályát menni, ami után elégedetten, jóleső érzéssel szállunk ki a hajóból. Szerintem ez sikerült. A rajtunk elég jól sikerült, aztán a végén szinte megálltunk, hogy visszacsússzunk a harmadik helyre, hogy jobb pályát kapjunk a döntőben, de az ukránok is ezt szerették volna” – értékelt a tiszaújvárosi Bragato Giada.
„Maradt még ebben a pályában, a végében mindenképpen, de a közepében is. Idén nem jöttek nekünk össze a döntők, reméljük, most máshogy lesz” – tette hozzá a szegediek kenusa, Nagy Bianka.
A magyar párosnak a fináléban egy riválisát kell megelőznie a kvótaszerzéshez.
A négyesben kétszeres olimpiai bajnok, egyesben Tokióban ezüstérmes Csipes Tamara is remekül lapátolt a középfutamában, végig kontrollálta a versenyt. Egyedül a dánok menője, Emma Jörgensen tartott vele, de a győzelmét és a magabiztos továbbjutását ő sem veszélytette. A 34. születésnapját éppen csütörtökön ünneplő magyar kajakos a futamgyőzelem mellett az 1:46.862 perces idejének is nagyon örült.
„Apa (Csipes Ferenc, Tamara edző-édesapja) azt kérte tőlem, hogy az elején rakjam előre a hajómat, majd a folytatásban kontrolláljam az egész pályát, hogy ne nekem kelljen loholnom a végén. De Emma is szívós, úgyhogy ez egy jólesően fájdalmas pálya volt – nyilatkozott az M4 Sport stábjának a magyar klasszis. – Az időeredmény sokat elmond, most enyhe hátszél van, ebben az időben a legjobb versenyezni, és ilyenkor sokkal jobb időket lehet menni. Remélem azért, hogy ebben van még három-öt tized.”
Csipes pénteken a kvartett tagjaként küzd a döntőbe jutásért, majd később remélhetőleg a párizsi kvótákért. Ha négyesben indulási jogot szerez, akkor az egyes szombati döntőjében már nem gyűjthet újabbat, azaz ebben az esetben „csak” az érem lesz a tét számára.
Birkás Balázs szerdán megnyerte az előfutamát K–1 200 méteren, amely már nem szerepel az ötkarikás műsorban, és most is nagyszerűen versenyzett. Bár szoros volt a futama, a hajójának az orra szinte végig a mezőny előtt volt néhány centivel, és ismét elsőként ért be a célba. A szegediek 27 éves világ- és Európa-bajnoka az erőviszonyokat látva éremért szállhat majd vízre a szombati döntőben.
A délutáni program hátralévő részében, 1000 méteren a Kollár Kristóf, Fejes Dániel kenupáros, valamint a kajakos Rendessy Eszter és Varga Ádám, továbbá a kenus Adolf Balázs küzd majd magyar részről a középfutamban. Utóbbi két versenyző olimpiai számban szerepel, és kvótára hajt Duisburgban.
A további program:
Péntek:
200 és 500 méteres középfutamok, 10.00
paradöntők, 12.30
200 és 500 méteres döntők, 14.30
Szombat:
200, 500 és 1000 méteres döntők, 10.54
200, 500 és 500 méter vegyes középfutamok, 15.00
Vasárnap:
paradöntők, 11.00
200, 500 és 1000 méteres, valamint 500 méter vegyes döntők, 11.28
5000 méteres döntők, 14.04
Írja a Magyar HÍrlap