MH/MTI
2023. augusztus 21. hétfő. 13:42
A 29 éves futó egészen elképesztő formában érkezett a magyar fővárosba. Június 2-án Firenzében 1500 méteren (3:49.11 perc), június 9-én Párizsban 5000 méteren (14:05.20 p), majd július 21-én Monacóban 1 mérföldön (4:07.64 p) is világcsúcsot döntött.
„A világrekordok már a zsebemben vannak” – mondta Kipyegon, aki kedden futja az 1500 döntőjét a Nemzeti Atlétikai Központban. Hozzátette, a célja az, hogy aranyat vagy aranyakat nyerjen Budapesten, nem pedig a csúcsdöntés.
Kipyegon 5000 méteren is szerepel majd a vb-n, és ha sikerrel jár, akkor jövőre a párizsi olimpián is próbálkozna a duplázással.
A kenyai atléta pályafutása elején még mezítláb versenyzett, a 2010-es lengyelországi mezeifutó vb-n negyedik volt a 20 év alattiak között, majd a következő évben már nyerni tudott.
„Hihetetlen volt, hogy cipő nélkül tudtam aranyérmes lenni” – fogalmazott Kipyegon, akinek a riói és a tokiói olimpiai aranyérme mellett 1500 méteren van négy vb-érme is: 2017-ben Londonban és tavaly Eugene-ben nem talált legyőzőre, míg 2015-ben Pekingben és 2019-ben Dohában egyaránt második volt.
Írja a Magyar HÍrlap