Sevilla: Neymar csapattársa lesz Szaúd-Arábiában a kapus! – képpel

A szó legszorosabb értelmében felgyorsultak az események a Sevilla első számú kapusa, Yassine Bono jövője körül (…)

A 32 esztendős marokkói kapus a minap még a Manchester City ellen védett az európai Szuperkupa pireuszi döntőjében, a mai napra pedig minden arra utaló jel szerint megegyezhetett új klubjával, a szaúd-arábiai Al-Hilal együttesével.

Fabrizio Romano beszámolója szerint Bono elfogadta a Neymar megszerzése után sem lassító Al-Ahli ajánlatát, amely bónuszokkal együtt mintegy 21 millió eurót fizethet az 55-szörös marokkói válogatott kapus játékjogáért.
A beszámolók szerint a Bono három éves szerződést köt az Al-Hilallal, amely nagyon is komolyan gondolja, hogy Szaúd-Arábia első számú együttesévé lépjen elő.

A hazájából, a Wydad Casablanca csapatából induló Yassine Bono a Man. City ellen védte 142. alkalommal a Sevilla hálóját, amelynek kötelékében egy fél éves gironai kitérőt leszámítva 2019 óta állt alkalmazásban.

Fociclub