MU: Ten Hag szerint Maguire vagy megküzd a helyéért, vagy mehet

Egyre több hír jelenik meg arról, hogy Harry Maguire idén nyáron távozik a Manchester Unitedtől. A klub menedzsere, Erik ten Hag most elmondta, hogy ha harcol a helyéért, maradhat a csapatban.

(Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag megmondta Harry Maguire-nak, hogy vagy harcol a helyéért, vagy távozzon a csapatból.

Maguire a West Ham Unitedhez való átigazolást fontolgatja, miután a hét elején 30 millió fontos átigazolási díjban állapodott meg a két klub az angol válogatott játékosért. A 30 éves védő az elmúlt szezonban erősen korlátozottnak látta a lehetőségeit az Old Traffordon, hiszen mindössze 16 alkalommal lépett pályára a Premier League-ben. Azóta Ten Hag úgy döntött, hogy megfosztja őt a csapatkapitányi posztjától is.

A United ebben az idényben ismét több fronton is versenyezni szerezne a trófeákért, a Bajnokok Ligájába való visszatérés pedig egy újabb kihívás, amellyel a csapatnak meg kell küzdenie. Ten Hag szerint Maguire-nak azonban el kell döntenie, hogy mennyit játékperccel lesz elégedett.

“Nincs meg a 11 fős keretünk, és a tavalyi év határozottan bebizonyította, hogy minden játékosra szükségünk van, így olyan magas szintű játékosokra is, akik most talán nem kezdők. Ez azonban változhat, így házon belüli verseny van, mindenkinek meg kell küzdenie a helyéért”

– mondta a holland a United hétfői, Wolverhampton Wanderers elleni Premier League-nyitánya előtt.

“Minden játékos, ha jól teljesít, megkapja a meccseit, de senki sem játszhat minden meccsen, és végül ki fog derülni, hogy melyik a legjobb csapat. A játékosokon múlik, hogy mennyi játékpercet kapnak. Harrynek is ezt mondtam el. Meg kell küzdenie a helyéért. Megvan benne a képesség, hogy első számú középhátvéd legyen, ő a legjobb Angliában, így miért ne lehetne a legjobb nálunk is – ezt kell bizonyítania. Ha nem elég magabiztos ahhoz, hogy harcoljon, akkor döntenie kell, marad vagy távozik.”

A Manchester United hétfő este 21:00-kor lép pályára először az 2023/2024-es szezonban a Wolves ellen a Premier League-ben.

Fociclub