A spanyol bajnokság (La Liga) 1. fordulójának vasárnapi játéknapját a Getafe és a Barcelona összecsapása zárta. Igazán parázs hangulató mérkőzés volt, ahol főleg a Getafe próbálta ölni a játékot, sikeresen, mivel a katalánok nem tudtak betalálni, így gólnélküli döntetlennel nyitott a Barca, amelynek kispadján főleg akadémisták ültek.
(Photo by Florencia Tan Jun/Getty Images)
Már a 2. percben könnyen megszerezhette volna a vezetést a Barcelona, amikor Raphinha ívelése után Gündogan közeli lövésést védte bravúrral Soria, de aztán kiderült, hogy a brazil lesen volt. A 4. percben már a Getafe került helyzetbe, amikor egy remek indítás után Latasa törhetett kapura, de Koundé szorításában nem tudta jól eltalálni a labdát. A 17. percben Raphinha végzett el egy szabadrúgást 17 méterről, és a jobb alsóba tartó labdát Soria ütötte szögletre. A 26. percben Romeu a tizenhatos előterében egy csel után lőtt centikkel a jobb kapufa mellé. A 30. percben Alena passzolt Iglesiashoz, aki a bal alsó sarkot célozta meg, de Ter Stegen egy gyors vetődéssel védeni tudott. A gólhoz a legközelebb a Barca állt a 36. percben, amikor Koundé a félpályától ugratta ki Raphinhát, aki éles szögből kapura lőtt, de Soria nagyot védett, majd a kipattanó Mitrovics testéről a bal kapufára vágódott. A hazaiak tudták, hogy kell felhergelni a katalánokat, és a 42. percben Raphinha lekönyökölte Álvarezt, amiért azonnali piros lapot kapott, így a Barca már tíz emberrel fejezte be az első játékrészt. Végül 10 perc hosszabbítás következett, amelyben az utolsó percben még egy kezezésgyanús esetet vizsgált a VAR, de nem kapott büntetőt a Barcelona.
A második félidőben egyre jobban feszült lett a hangulat a mérkőzésen. Nagyon hamar, már az 57. percben érkezett a következő piros lap, most a Getafe oldalán, amikor Mata buktatta a kilépni készülő Araújot, amiért megkapta második sárga lapját. A 62. percben ismét közel állt a gólhoz a Barca, amikor Araújo beadása után Lewandowski fejelte át Sorián a labdát, de Álvarez a gólvonalról menteni tudott. A 70. percben Xavi reklamált hevesen a kispadon, amiért a játékvezető kiállította. A 75. percben Pedri passza után megint Abde került helyzetbe, de a labdát az oldalhálóba lőtte. A játék helyett inkább a szabálytalanságok tették ki a mérkőzést, így helyzetek nem igazán voltak. A 80. percben Yamal tartotta bent a labdát az oldalvonal mellett, majd Ansu Fatit játszotta meg, aki kapásból a kapu fölé lőtt. A 111. percben sokáig nézték a VAR szobában, majd a játékvezető is egy tizenegyesgyanús esetet, amit végül Gavi kezezése miatt nem kapott meg a Barcelona. A 116. percben még Portu szöglete után Lozano maradt üresen a kapu előtt, de fejese a bal kapufa mellé szállt, és ezután lefújta a meccset a játékvezető.
Getafe – Barcelona 0-0 (0-0)
Helyszín: Coliseum Alfonso Perez (Getafe) Vezette: César Soto Grado
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Mitrovic (15.), Mata (31.), Alena (38.), Suarez (82.), Lozano (84.), Djene (90+1), Portu (90+16) ill. Raphinha (38.), Gavi (90+11.)
Kiállítás: Mata (57.) ill. Raphinha (42.), Xavi (70.)
Getafe: Soria – Damián Suárez, Duarte, Mitrovics (Portu, 46.), Álvarez – Iglesias, Djené, Makszimovics, Alena (Lozano, 65.) – Mata, Latasa (Borja Mayoral., 65.). Vezetőedző: Jimenez Bordalas
Barcelona: Ter Stegen – Koundé, Araújo, Christensen (Abde, 46.), Baldé – Romeu (Yamal, 76.), Pedri (Ansu Fati, 79.), F. de Jong – Gündogan (Gavi, 79.) – Raphinha, Lewandowski. Vezetőedző: Xavi
A La Liga 1. fordulójának eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
Almeria – Rayo Vallecano 0-2
Sevilla – Valencia 1-2
Szombat:
Real Sociedad – Girona 1-1
Las Palmas – Mallorca 1-1
Athletic Bilbao – Real Madrid 0-2
Vasárnap:
Celta Vigo – Osasuna 0-2
Villarreal – Real Betis 1-2
Getafe – Barcelona 0-0
Hétfő:
19:30 Cádiz – Alaves (Tv: Spíler 2)
21:30 Atletico Madrid – Granada (Tv: Spíler 2)
A bajnokság aktuális állása: