Barca: “Neymar boldogan visszatérne!”

A korábbi csapattárs, Sergi Roberto szerint igen is van alapja a Neymar barcelonai visszatéréséről szóló híreszteléseknek.

Az FC Barcelona csapatkapitánya ugyanis a katalán Sport című lapnak adott interjújában lényegében elismerte, hogy bizony valós alapú híreszteléseket hallani a nemzetközi sportsajtóban arról, hogy a brazil klasszis visszatérne korábbi sikerei helyszínére.

“Többször beszéltünk már Neymarral. Privát beszélgetés volt, így csak annyit árulnék el, hogy szívesen visszatérne a Barcához!” – kezdte gondolatmenetét Roberto.

“Meggyőződésem, hogy most is rengeteget tehetne hozzá a csapat játékához. Nem én vagyok az a személy, aki a döntést meghozza, de nyugodt vagyok azt illetően, hogy bármilyen döntés is születik majd, az a Barca érdekeit fogja szolgálni!” – tette még hozzá sejtelmesen Roberto, akinek mondatai kapcsán a Sport felidézte Xavi, még a Gamper-kupa után tett szintén sokat sejtető gondolatait.

“Neymar kapcsán nem tudok mit mondani. Az elmúlt évben elkövettem azt a hibát, hogy megneveztem egy olyan játékost, aki nem nálunk futballozik… Tanultam belőle. Meglátjuk mi történik az átigaolzási időszak végéig!” – így a Barca trénere, aki Ousmené Dembélé eladását követően nem lenne meglepő, ha hamarosan meggondolná magát. Mint ismert, Dembélé ahhoz a PSG-hez távozott, ahol nemrég kijelentették, hogy nem számolnak Neymarral az új idényben.

Fociclub