Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatának vezetője említette meg nemrég Penni Thow nevét, mint azt az összekötőt, aki az istálló és Lewis Hamilton között zajló egyeztetéseket, tárgyalásokat irányítja, vezeti a pilóta új szerződésével kapcsolatban.
A hétszeres világbajnok és Wolff már június legelején, bő két hónapja arról beszélt, hogy már csak formalitás, és mindössze apró részletekről kell csak végső egyezségre jutni a kontraktussal kapcsolatban, ami napokon belül megszülethet, de azóta sem jelentettek be semmit, azt pedig Wolff Spában elismerte, hogy meglehetősen lassan halad az ügy.
Azt viszont hozzátette, hogy ő és Hamilton nem beszélnek már egymással a szerződésről, azt a stábok intézik egymás között, és Wolff szerint éppen ez okozza a lassú haladást: ügyvédek beszélnek ügyvédekkel, ahogy ő fogalmazott.
Itt említette meg Penni Thow szerepét, úgy fogalmazva, hogy ők ugyan egymással nem beszélnek erről, mert anyagi dolgokról két jóbarát nehezen tud beszélni, de mindketten beszélnek Pennivel, aki összefogja a tárgyalásokat.
Penni Thow egy sport- és médiatehetségeket menedzselő szakember, a befektetésekkel és tanácsadással foglalkozó Copper alapítója és vezérigazgatója, aki hosszú éveket töltött el ebben a szakmában.
Hamilton belső menedzsmentjéhez 2021-ben csatlakozott, amikor a brit pilóta elkezdte igazán kiterjeszteni üzleti érdekeltségeit a Project 44 keretein belül, és egyre szélesebb körben, egyre nagyobb volumenben kezdte el építeni az F1-en kívüli tevékenységeit.
Thow éppen olyan iparágakra specializálódott, amelyek Hamiltont is kiemelten érdeklik, például a divat vagy a filmkészítés: korábban az amerikai mogul, Scooter Braun mellett dolgozott az SB Projects felépítésén, amely többek között olyan sztárokat menedzselt, mint Kanye West, Justin Bieber vagy éppen Ariane Grande.
Most ő felügyeli Hamilton új szerződésének részleteit is, amelyek között a hírek szerint éppen az olyan üzleti érdekeltségek esnek latba komoly súllyal Hamilton menedzsmentje részéről, amelyekre Thow-nak amúgy is nagy rálátása van.
A korábbi hírek szerint egyébként Hamilton kontraktusa öt évre szólhat.