Schumacherre emlékezteti Verstappen elszántsága Hakkinent

Schumacherre emlékezteti Verstappen elszántsága Hakkinent

Max Verstappen jó úton halad zsinórban harmadik F1-es világbajnoki címe felé, a nyári szünetet megelőzően sorozatban nyolc nagydíjon győzött. A korábbi pilóták is rendre elismerően nyilatkoznak róla: most Mika Hakkinen beszélt arról a RacingNews365.com portálnak, hogy a holland elszántsága és F1-hez való hozzáállása egykori nagy ellenfelére, a hétszeres vb-győztes Michael Schumacherre emlékezteti őt:

„Michael hihetetlen, őrült versenyző volt. A sport iránti elköteleződése: az autóversenyzés volt az életstílusa. Nem csak egy munka vagy hobbi volt számára. Ez volt az élete, és ugyanezt látom Maxban is, hogy neki ez az életstílusa” – fogalmazott a kétszeres világbajnok Hakkinen, aki szerint a Red Bull-os folyamatosan fejlődni akar:

„Élvezi, amit csinál. Amikor nem versenyautót vezet, akkor szimulátorozik és ott fejleszti magát. Nem csak arról van szó, hogy kipróbál egy új ívet vagy féktávot, hanem új dolgokat tanulhatsz meg arról, hogyan válj jobb versenyzővé. Csak gyakorlással és gyakorlással lehet ezt megtenni, és közben éhezned kell a győzelemre.”

f1-verstappen-redbull-2

Piastri édesanyja az autókat is nehezen viseli, a motorozást megtiltja az F1-es pilótának

A MotoGP Brit Nagydíján vendégeskedett a hétvégén Oscar Piastri, a McLaren F1-es pilótája pedig fel is ült a Pramac Ducati egyik motorjára, amiről közzétett egy képet a közösségi oldalán azzal. hogy mivel a négy keréken szünet van, úgy gondolta, hogy megy egyet két keréken.

A poszt legérdekesebb részét a pilóta édesanyja, Nicole szolgáltatta, aki az alábbi kommentet biggyesztette alá:

„Ó nem, nem csinálod! Lépj el a motortól, Oscar Jack Piastri. A szívem az autókkal is alig birkózik meg.”

Bottas mit csinál ezen a képen?

Valtteri Bottas élvezi az F1-es nyári szünetet, a közösségi oldalán megosztott fotókból ez világosan látszik. Azt mondjuk nem tudjuk, hogy ezen a képen éppen mi történik, de a posztjait, sztorijait érdemes követni!

bottas

Magnussen: Javítanunk kell a gumikopáson, különben oda a hetedik hely

Egyértelműen kirajzolódó tendencia a Formula-1 2023-as szezonjában, míg a szombati időmérőkön néha meg-megvillan a Haas, vasárnap a futamokon rendre hátraesnek. Mindez bevallottan a borzalmas gumikezelés miatt van, s ami a rossz hír az amerikai istálló számára, hogy Nico Hülkenbergnek kétségei vannak afelől, milyen mértékben tudják ezt év közben orvosolni, ugyanis összetett problémáról van szó és „nem hever az utcán a megoldás”. Pedig a csapattárs Kevin Magnussen szerint előre kell lépniük valahogyan, különben elveszítik a konstruktőri hetedik helyért folytatott csatát (jelenleg azonos pontszámmal áll a Williams és a Haas a hetedik-nyolcadik helyen, de előbbi alakulat a jobb helyezései révén megelőzi Günther Steineréket, miközben az Alfa Romeo lemaradása is csak két pont tőlük):

„Úgy gondolom, továbbra is a gumikopás a fő problémánk. Az etapok elején úgy fest, hogy tartani tudjuk a lépést a top 10-ben lévő srácokkal. Aztán viszont mi egyre lassulunk, ők meg egyre gyorsulnak. Szerintem ez a fő vízválasztó nekünk és az autónknak. Úgyhogy remélhetőleg a szünet után visszatérve meg tudjuk ezt oldani, mert nyilvánvaló, hogy itt kell javulnunk” – idézi Magnussent a RaceFans.net szaklap. „Úgy vélem, amire szükségünk van, hogy felhasználjuk a szezon első felében gyűjtött adatokat és valami jobbal álljunk elő. Mivel valami jobb kell ahhoz, hogy megtartsuk a hetedik helyünket a konstruktőrök között, mert különben elveszítjük, és azt nem akarjuk.”

f1-magnussen-haas-spa

NASCAR: Vasárnap az eső nyert, hétfőn viszont Buescher diadalmaskodott

Idén már nem először okoz gondokat a csapadék a NASCAR királykategóriája számára, így abszolút nem volt szokatlan, hogy csak hétfőn fejeződött be a Michigan International Speedwayen rendezett futam. Vasárnap ugyan az első szakaszt még sikerült megrendezi a Cup Series mezőnyének, a folytatást viszont kénytelenek voltak elhalasztani a szervezők, ám addigra már több neves versenyző is feladta a versenyt. Chase Elliott, William Byron, Kyle Busch, illetőleg a felfüggesztett Noah Gragsont helyettesítő Josh Berry is összetörte versenygépét, így nekik nem volt jelenésük a hétfői folytatáson, ahol sokáig úgy tűnt, Martin Truex Jr. megállíthatatlan lesz.

A 19-es autó pilótája már vasárnap is gyors volt, behúzta az első szakaszt, majd egy nappal később a második etap végén is az élen zárt, igaz ekkor egy hatalmas hajrá után csak pár méterrel előzte meg Daniel Suarez autóját. Truex Jr. a folytatásban is kiváló tempót diktált, de végül emberére akadt, az utolsó kiállásokat követően ugyanis az előző verseny győztese, Chris Buescher került az élre. Az RFK Racing versenyzője sokáig tartotta magát az élen, riválisa azonban 12 körrel a vége előtt elkaphatta volna, ha nem érik utol Michael McDowell autóját. A lekörözés során Truex Jr. megcsúszott, amivel jelentős időt veszített, így bár az utolsó körre ismét nagyon közel került, az előzésre már nem maradt ideje.  

A győzelem tehát Buescher kezébe került, aki így zsinórban második diadalát aratta, egyúttal ez a siker a Fordnak is különleges volt, mivel a kék ovál számára ez már sorozatban a kilencedik győzelem volt ezen a pályán. A folytatás Indianapolisban következik augusztus 13-án.

Sainz F1-es előszerződést kötött az Audival?

Noha a 2026-ban a Sauber partnereként beszálló Audi többször is jelezte, hogy korai még a konkrét versenyzői felálláson gondolkodni, valamint Carlos Sainz maga is elmondta, hogy alaptalanok a pletykák, csak nem akarnak elülni azok a híresztelések, amelyek összeboronálják a spanyol pilótát a német motorgyártótól. Most épp az AutoAction számolt be arról, hogy értesüléseik szerint Sainz előszerződést írt alá az Audival. A lap kiemeli, hogy bár ez az állítólag előszerződés még nem jelent végleges elköteleződést, de arra utal, hogy az egyszeres nagydíjgyőztes keresi a Ferrarin kívüli lehetőségeket a 2024 végén lejáró kontraktusa után. Sainz amúgy korábban arról beszélt, hogy szeretné a következő idény kezdete előtt tudni, hol fog versenyezni a 2025-ös szezonban.

A jelenleg még Alfa Romeo névre hallgató Saubernél egyébként nemrég úgy nyilatkozott Alessandro Alunni Bravi, hogy minden valószínűség szerint megtartanák a jelenlegi Valtteri Bottas, Guanyu Zhou párost 2024-re – persze a távolabbi jövő még náluk sem téma egyelőre.

f1-sainz

fotó: DPPI

Meglátogatta az elhunyt Craig Breen családját az FIA elnöke

Írországba utazott Mohammed ben Sulayem, az FIA elnöke: a tavasszal tragikus ralibalesetben elhunyt WRC-pilóta, Craig Breen családját látogatta meg, illetve a versenyző sírhelyénél is lerótta tiszteletét. Ben Sulayem szerint Breen szüleivel, Rayjel és Jackivel töltött némi időt, erről a közösségi oldalán osztott meg két fotót:

Két nagy pillanata volt a szezonnak az Aston-csapatfőnök szerint, és az egyik Strollé

A mezőny első felének legnagyobb differenciája csapattársak között Fernando Alonso és Lance Stroll mérlege az Aston Martinnál: bajnoki helyezés alapján harmadik és kilencedik, pontok tekintetében 149 és 47. A csapatfőnök szerint azonban a kanadai is kivette a részét az év bravúrjaiból:

„Az én szememben nem feltétlenül a dobogók a szezon fénypontjai, nálam Lance visszatérése a sérülésből és Fernando különleges hozzáállása Monacóban emelkednek ki” – mondta Mike Krack a csapat oldalán közzétett interjúban. Két héttel biciklibalesete után Bahreinben Lance Stroll sérült csuklóval is hatodikként ért célba – ennél jobb helyen azóta is csak egyszer végzett.

„Lance megmutatta, micsoda harcos, amikor sérült csuklóval és törött lábujjal pattant vissza az autóba. Mindenkire ösztönzőleg hatott, milyen szívvel tette. Lance-nek nem volt sok szerencséje idén, a törött csontok mellett más dolgok is ellene fordultak önhibáján kívül. A bajnoki tabella elmond valamit, de csapaton belül tudjuk, mi történt valójában” – védelmezte Strollt az Aston Martin csapatfőnöke.

Fotó: Aston Martin

Perez: Én egy győztes vagyok

Magabiztosan tekint a jövőbe Sergio Perez: a bajnoki második helyezett mexikói szerint nem kell tartania Daniel Ricciardótól házon belül, mert csak rajta múlik, hogy maradhat-e a Red Bull ülésében vagy sem.

„Rajtam múlik, ezért koncentrálok csak magamra. Én egy győztes vagyok, nem szeretem a rossz hétvégéket. Nem ezért vagyok itt, különben inkább otthon lennék, és valami mást csinálnék. Azért vagyok itt, mert tudom, hogy képes vagyok megcsinálni, és korábban meg is csináltam. A kanapén ülő emberek elfelejtik, hogy mennyire a részleteken múlnak itt a dolgok, pedig láthatták más pilótákkal, más csapatoknál is” – idézi Perez szavait a Racingnews365.com.

f1-perez-redbull

Bagnaia már csaknem kétgyőzelemnyi előnyben – így áll a MotoGP-tabella a Brit GP után

Bár Aleix Espargaro utolsó körös előzésével „csak” második lett Silverstone-ban, Francesco Bagnaia így is nagyobb előnnyel távozhatott a Brit GP-ről, mint amennyivel előtte rendelkezett, hiszen fő üldözői közül Jorge Martin egy első körös incidens után csak a hatodik pozícióba tudott visszazárkózni, míg Marco Bezzecchi épp ducatis honfitársát üldözve bukott. Így áll a világbajnoki összetett élmezőnye 9 forduló után a 20-ból (a többi széria bajnoki összetettjét itt találjátok):

VERSENYZŐK   GYÁRTÓK
1. Francesco Bagnaia Ducati 214   1. Ducati 317
2. Jorge Martin Pramac Ducati 173   2. KTM 172
3. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 167   3. Aprilia 153
4. Brad Binder KTM 131   4. Honda 89
5. Johann Zarco Pramac Ducati 122   5. Yamaha 84
6. Aleix Espargaro Aprilia 107        
7. Luca Marini VR46 Ducati 107        
8. Jack Miller KTM 90        
9. Alex Marquez Gresini Ducati 75   CSAPATOK
10. Maverick Vinales Aprilia 74   1. Pramac Ducati 295
11. Fabio Quartararo Yamaha 65   2. VR46 Ducati 274
12. Franco Morbidelli Yamaha 59   3. Ducati 242
13. Augusto Fernandez Gas Gas Tech3 49   4. KTM 221
14. Alex Rins LCR Honda 47   5. Aprilia 181
15. Miguel Oliveira RNF Aprilia 40   6. Yamaha 124

motogp-silverstone-start

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Szabolcsból az F1 forgatagába – interjú Mészáros Sándorral

Hazánk sportnapilapja, a Nemzeti Sport készített interjút a Formula.hu és az Autósport és Formula Magazin utazó F1-es újságírójával, Mészáros Sándorral, amelyből többek között kiderül, hogyan sikerült a szabolcsi Balkányból indulva a Formula-1-es paddockba jutnia és miként lett az első magyar permanens akkreditációval rendelkező újságíró. Az interjú netes változata itt olvasható.

Felfüggesztették a NASCAR-versenyzőt, mert George Floyd halálán gúnyolódó képet lájkolt

Előbb csak a csapata, a Legacy Motor Club, majd pedig maga a NASCAR is határozatlan időre felfüggesztette Noah Gragsont. Mint kiderült, a pilóta a közösségi médiában lájkolt egy olyan posztot, amelyben a néhány éve rendőri túlkapás áldozatául esett George Floyd halálán viccelődött. A csapat közleményében úgy fogalmazott, hogy Gragson viselkedése nem felel meg az alakulat értékrendjének, míg a NASCAR a magatartásra vonatkozó kódex előrírásainak megsértése miatt függesztette fel őt. A versenyző a döntések után beismerte, hogy nagy hibát követett el.

nascar-gragson

Mountain bike-ozás közben szenvedett karsérülést Toto Wolff

Nem indult jól a Mercedes F1-es csapatfőnöke számára a nyári szünet: a felesége, Susie Wolff által közzétett Instagram-bejegyzés utolsó fotóján az látszik, hogy férjének megsérült a bal karja. „Akciódús kezdete a nyaralásnak. Az utolsó kép azt mutatja, hogyan végződött Toto számára a downhill mountain bike-ozás…” – írta a posztban Susie Wolffban. A RacingNews365.com információi szerint Wolffnak a bal könyöke tört el, méghozzá már hétfőn. Nem ez az első alkalom, hogy kartörést szenved a Mercedes-vezér: 2014-ben járt hasonlóan egy kerékpáros baleset során.

A többi fotón egyébként azt láthatjuk, hogy a fiuk gokartozott és gördeszkázott is a nyaralásukon:

Mazepinnek is köze volt Schumacher elküldéséhez?

A Haastól tavaly év végén elküldött Mick Schumacher unokatestvére, David az F1-ben két szezont töltő német pilóta elbocsátásáról nyilatkozott a Sport1-nek. A Keszthelyi Vivien párjaként is ismert 21 esztendős DTM-versenyző úgy érzi, Mick Schumacher egykori csapattársának, Nyikita Mazepinnek is van szerepe abban, hogy így alakult kuzinja története: „Az volt Mick problémája, hogy első évében nem igazán tudott versenyezni a csapattársával. Mindketten újoncok voltak, és Mazepin, akit leuralt, nem jelentett mércét a számára.”

schumacher-mazepin

„Márpedig fiatal versenyzőként erre feltétlenül szükséged van ahhoz, hogy fejlődni tudj” – folytatta Schumacher. „A második évében aztán erősebb csapattársat kapott Kevin Magnussen személyében. Úgy gondolom, hogy a Haas a körülményeket is figyelembe véve nem adott neki elég időt a fejlődéshez, hiszen a Formula–1 hihetetlenül bonyolult.”

„Szerencsére most mindent békében megtanulhat a Mercedesnél, amit a Haasnál nem tudott. Remélem, kap még egy esélyt, és ha igen, akkor biztos vagyok benne, hogy mindenkit meg fog győzni.”

Hamilton: A képességeim nem elengedők a Red Bull ellen

A Mercedes komoly lemaradásban kezdte a szezont, de a Monacóban behozott új autóval jelentős előrelépéseket tettek, azóta több dobogót, egy pole-t és egy leggyorsabb kört is szereztek az ezüst nyilak – szinte mindet Lewis Hamiltonnak köszönhetően. A Red Bull viszont még így is messze van, s a hétszeres világbajnok a sajtó képviselőinek arról beszélt, hogy a technikai hátrány ledolgozásához a versenyző önmagában kevés: „Mindig próbálok a képességemre támaszkodni a lemaradásunk kompenzálására, de ez sokszor nem elég. Ha megnézzük Silverstone-t, a versenyen nem látszott, egy körön viszont a 13-as kanyarig szintben voltunk Maxszal, aztán viszont lemaradtunk tőle.”

hamilton-spa

A nyári szünetig a Mercedes nagy tempóban fejlesztett, s ez a folyamat a jövőben sem áll meg, Hamilton azonban hangsúlyozta, hogy még most is ismerkednek az új generációs autókkal: „Az autó alatti légáramlatokat nem látjuk, a mérnököket pedig korlátozzák. Az agyad elszállna, ha tudnád, mi minden történik az autó alatt. Egészen más, mint a régebbi generációs autókkal” – mondta, majd így folytatta.

„Időbe telik mindezt átlátni, nagyon kevés erőforrásod van, szóval óvatosan kell meghozni a döntéseket. Ha teljes gőzzel elindulsz az egyik irányba, heteket vesztegethetsz el, amivel pedig tizedeket bukhatsz. A mérnököknek ezért nagyon alaposnak kell lenniük ebben a folyamatban…”

Megszakad a 70 éves brit sorozat?

A Formula–1 történetének harmadik szezonjában, 1952-ben fordult elő utoljára, hogy egyetlen eredményhirdetésen se hangzott el a brit himnusz, azaz hogy az országnak versenyzője és konstruktőre sem nyert futamot az adott évben. A Ferrari színeiben futamot nyerő Mike Hawthorn volt az első, akinek a tiszteletére megszólalt a God Save the Queen, mely azóta is minden évben felcsendült egészen II. Erzsébet 2022-ben bekövetkezett haláláig – George Russell interlagosi győzelmét immár a God Save the King köszöntötte.

Az idei összes versenyt megnyerő Red Bull viszont hiába székel Nagy-Britanniában, osztrák színekben szerepel, s ha a hátralévő tíz hétvégén nem változik a helyzet, akkor az 1953-tól tartó széria véget ér. A sorozat életben tartására elsősorban a Mercedes, a McLaren vagy Fernando Alonso futamgyőzelme jelenthet reményt.

british-flag

A Red Bull tudta, hogy nem De Vries lesz Perez utóda

A Red Bull az elmúlt néhány évben meglehetősen sok versenyzőt fokozott le vagy küldött el: Danyiil Kvjatot előbb a Toro Rossóhoz küldték vissza, majd kétszer is elbocsátották, Pierre Gasly a lefokozás, Alex Albon az elküldés sorsára jutott, míg a legutóbbi „áldozat” Nyck de Vries volt, akinek mindössze tíz futam adatott meg az energiaitalosok kisebb csapatánál. A Formula.hu tudósítójának, Mészáros Sándornak nyilatkozva Christian Horner azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a teljes képet nézve nem az elbocsátások a legfontosabbak – hiszen bőven van mit a mérleg másik serpenyőjébe helyezni:

„A Red Bull több versenyzőt hozott az F1-be, mint bármely másik csapat, és több világbajnokot is kineveltünk. Persze a programunk sokat követel meg tőlük, de ez így van magával az F1-gyel is” – mondta Horner, míg konkrétan De Vries elküldéséről így fogalmazott: „Az a gond, hogy mit se számított volna, ha egy vagy két versenyt várunk. Ha önző akarok lenni, Nycknek nem volt esélye a Red Bull ülésére 2025-ben, akkor pedig az AlphaTauriban inkább olyan versenyző üljön, aki hosszabb távon érdekes lehet a számunkra.”

devries-silv-2

Ricciardo edz és szétrúgna néhány segget

Az F1-be a Magyar Nagydíjon visszatérő Daniel Ricciardo elmondása szerint nem számíthatott arra, hogy azonnal tökéletesen alakul minden, miután visszaül az autóba – még akkor sem, ha mindössze fél évet hagyott ki. A Belga Nagydíj után, melyet a 16. helyen zárt, az ausztrál már látta a pozitívumokat: „Kilenc napja még nem is vezettem ezt az autót, szóval mindent figyelembe véve szerintem rendben vagyok, és ha jól tudom, amikor a vége felé néhány kört tiszta levegőben tettünk meg, egészen jó volt a tempónk. Szóval talán nem is rossz a helyzet, visszatértem, belekóstoltam újra, most pedig tenni akarok arról, hogy szét tudjak rúgni néhány segget!”

Az ausztrál tudja, hogy az erőnlétét illetően még bőven vannak hiányosságok: „Egyértelmű, hogy nem vagyok olyan fitt, mint az összes többi versenyző, de annak roppantul örültem az első verseny jután, hogy sokkal jobban éreztem magam, mint azt előre gondoltam volna. Persze mindig lehetnék jobb, szóval a nyári leállást edzésre használom, és persze kicsit élvezném is a szünidőt, de végül is hat hónapon át szünidőn voltam. Edzeni fogok, mert Zandvoort is nagyon kemény fizikai szempontból, a nyakadat terheli, gyors és így tovább. Ha fizikailag formába jövök, akkor szerintem mentálisan és minden egyéb szempontból egyszerűbbek lesznek a versenyhétvégék, mert kevesebb dolognak kell megfelelni.”

ricciardo-spa

Verstappen a tragédiáról: A kockázat az élet része

A kétszeres világbajnok Max Verstappen fiatal honfitársa, Dilano van ’t Hoff halála kapcsán eddig elsősorban csak Spáról és a pálya jelentette veszélyfaktorról beszélt, most viszont arra is kitért, hogy rá milyen hatást gyakorolt az eset: „Amikor megjött a hír Dilano balesetéről, posztoltam a közösségi médiában, és pillanatokkal később megláttam, hogy a testvére odakommentelt: Max, te voltál a legnagyobb példaképe. Köszönöm a posztodat. A válasza megérintett. Azonnal a családomra gondoltam. Aztán arra gondolsz, hogy basszus, ha ez velem történt volna, akkor a családom… Aztán pedig csak az jut eszedbe, hogy b*ssza meg…”

Verstappen arra is kitért, hogy az ilyen balesetek visszatarthatják a szülőket attól, hogy a gyerekeiket elvigyék gokartozni, és elindítsák ezen a pályán. Mint mondta, megérti, de nem ért egyet ezzel: „Ezek teljesen logikus gondolatok, de a gyerekedet egy bicikli is elütheti Amszterdamban. A kockázat az élet része, vagy ha ez nincs rendben, akkor öntsd gipszbe magad és maradj otthon. De persze attól még rágódsz az ilyen eseteken. Persze, én is.”

dilano2

Marko a PR-osok és a fiatalok számára is rémálom

Nehéz lenne vitatni, hogy korunk F1-ének egyik legkülönlegesebb és legmegosztóbb személyisége a Red Bull tanácsadója és első számú véleményvezére, a 80. születésnapját idén ünneplő Helmut Marko, akiről csapatfőnöke, Christian Horner érdekes nyilatkozatot tett az ESPN podcastjében: természetesen méltatta a veterán szakembert, de azt is aláhúzta, hogy olykor nem tudja visszafogni magát a sajtó jelenlétében…

„Helmut a PR-osok rémálma! Amikor elszabadul, akkor csak meg kell bökni, és meg is van a szalagcím! Úgy beszél, ahogy jónak látja, pontosan megmondja, mit gondol” – kezdte Horner, majd kitért Marko érdemeire, és a fiatal versenyzőkkel végzett munkájára is. „Nagy tisztelet övezi Helmutot, és amit tett az évek során. Most 80 esztendős, és még mindig a lila szektorokat keresi. Néhány egészen kiváló juniorversenyzőt kiválasztott. Kőkeményen bánik velük, de ha Helmutot nem élik túl, akkor nem fogják az F1-et sem túlélni.”

„Helmut 80 évesen is fiatal” – folytatta Horner. „Most is megnéz minden F3-as sessiont, minden F2-es sessiont, minden egyes részidőt, és megszállottan követi a fiatal tehetségeket. Az én kapcsolatom pedig mindig nagyon őszinte és jó volt vele.”

marko-drivers

Jövő hónapban jelenthetik be az új csapato(ka)t

Az elmúlt fél év egyik legfontosabb témája a királykategóriában a mezőny 2025/26-tól esedékes potenciális bővítése, amelynek kapcsán erős nézetkülönbség alakult ki az FIA, az F1, illetve a csapatok között. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali tegnap arról beszélt, hogy már közel a döntés: „Az FIA a lehetőségeik adta keretek között, megkezdte a folyamatot, a végső következtetéseikre várunk. De ahogy ebben a folyamatban mindig, most is együtt fogunk megállapodásra jutni, mivel a csapatok és az egész üzlet értéke jelenleg nagyon erős. A döntés pedig nagyon-nagyon hamar, azt mondanám, hogy szeptember hónap során megérkezik.” 

Ahogy arról többször beszámoltunk, a pályázati folyamat egyik favoritja, az Andretti eközben gőzerővel készól a bemutatkozásra, s az is valószínűsíthető, hogy a tavaly a licenszpontrendszeren fennakadó Colton Hertát próbálnák meg az egyik autóba ültetni. Ezt látszik megerősíteni Michael Andretti azon nyilatkozata, amiben versenyzőjét, valamint az IndyCart jelenleg uraló Alex Palout méltatta:

herta-indy

„Semmi kétségem azt illetően, hogy készen állnak az F1-re, mindketten roppant tehetségesek, azonnal beültetném őket egy F1-es autóba, mert garantáltan megállnák a helyüket. Lando Norris egyszer Colton csapattársa volt, és azonos szinten teljesítettek. Ha megnézzük, Lando most mit csinál az F1-ben, akkor tudjuk, hogy Colton is mit érhetne el” – nyilatkozta az amerikai csapatvezető.

Formula.hu