Everton: portugál utánpótlás válogatott támadót szerződtetnek! – sajtóhír

Egybehangzó sajtóértesülések szerint az Everton együttese mindenben megállapodott a Sporting Lisszabonnal, a tehetséges portugál támadó, Chermiti átigazolásáról.

text

A tunéziai-portugál kettős állampolgárságú játékos, teljes nevén Youssef Ramalho Chermiti a Sporting akadémiájának neveltje, a portugál utánpótlás válogatottak meghatározó tagja, aki az elmúlt idényben már rednre lehetőséget kapott a Lisszaboniak első csapatánál is. A mögöttünk hagyott bajnoki idényben a 16 bajnoki találkozó java részében Chermiti csereként lépett pályára, ám ez idő alatt is szerzett három gólt, míg kettőt előkészített.

A nevelőegyesületével idén februárban 2027-ig szerződést hosszabbító játékos Fabrizio Romano szerint nem maradt tovább Portugáliában, miután a személyes feltételeket illetően mindenben megegyezhetett az Evertonnal, ahová orvosi vizsgálatokra várják.
Romano szerint a két klubnak már csupán véglegesítenie kell a szerződést illető hivatalos dokumentumokat.

Amennyiben utóbbi megtörténik, Chermiti az Everton harmadik nyári érkezője lesz Ashley Young és Arnaut Danjuma után.

Fociclub