Erősorrend: Verstappen, Alonso és négy brit

A Formula Podcast futamértékelő adásainak állandó eleme a pontozás: a műsor két állandó szereplője, Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, valamint Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője a mezőny minden tagjának hétvégi teljesítményét 1 és 10 pont között értékelik.

A pontozás során az elért eredmény mellett a körülmények, az autóban rejlő lehetőségek, a csapattárshoz viszonyított teljesítmény, az elkövetett hibák mennyisége és az összbenyomás is szerepet játszanak. Kerek 10-est csak a tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli versenyhétvége érdemelhet, a 6-os az átlagos teljesítmény, míg 3-tól lefelé már az F1-ben évente csak néhány alkalommal látható botrányos produkciókat értékeljük.

A Belga Nagydíjat követően így áll a pilótarangsor az eddigi pontszámok átlaga alapján:

podcast-rankings-12

A zöld pontszám azokat a versenyzőket jelöli, akik javítottak helyezésükön a legutóbbi hétvégén, a piros pedig azokat, akik rontottak.

Tízest ezidáig öt versenyző kapott a szezon során: Max Verstappen ötször, Fernando Alonso kétszer, Lando Norris, Oscar Piastri és Esteban Ocon pedig egy-egy alkalommal. A másik végletet Nyck de Vries bakui 2-es, illetve Sergio Perez monacói 2,5-ös pontszáma jelentette.

A Formula Podcast Belga Nagydíjat értékelő adása itt hallgatható meg:

Formula.hu

Tagged: