Böde Dániel döntött a jövőjéről – HIVATALOS

A Paks ikonikus játékosának az elmúlt idény végeztével lejárt a szerződése, és egészen mostanáig bizonytalanság övezte a 36 éves játékos további sorsát…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A Paks hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a csapat emblematikus figurája, Böde Dániel a következő idényre is meghosszabbította a szerződését a tolnai alakulattal.

A 36 éves egykori válogatott támadó első ízben 2005-től 2012-ig, majd a Ferencvárosnál töltött hét esztendőt követően 2019 óta erősíti a Paksot. Böde minden sorozatot figyelembe véve már 347 tétmérkőzésen viselte az atomvárosi együttes szerelését, és az évek során alapemberré, a szurkolók nagy kedvencévé vált.

“Tulajdonképpen már a felkészülés elején eldöntöttem, folytatom, csak most jött el az a nap, hogy aláírtuk a szerződést. Imádok futballozni, így könnyű döntés volt, főleg, miután éppen jó időszakban megnéztem A nemzet aranyai című filmet, ami egy kiváló alkotás. Beszéltem minden számomra fontos emberrel, a feleségemmel, a családommal, Karszt József technikai vezetőnkkel, Éger László barátommal, Bognár György vezetőedzőnkkel… – és bizony senki sem tanácsolta, hogy most hagyjam abba. A nyári C-licences képzésen pedig Nyilasi Tibor szólt rám, szeretne továbbra is a pályán látni. Ami a formát illeti, majd a mérkőzések megmutatják, úgy érzem, minden rendben, nagyon várom a rajtot. Minél többször szeretnék győztes csapat tagja lenni, örülnék, ha átlépném a négyszázötven NBI-es meccsszámot és a százötven gólt” – fogalmazott a hosszabbító Böde Dániel.

Fociclub