Azok után, hogy Lionel Messi az MLS-be igazolt, az Inter Miaminál akár magyar csapattársa is lehet…
(Photo by Hector Vivas/Getty Images)
Az Inter Miami utánpótlásában pallérozódó tehetséges szélső, Pintér Dániel az M1 aktuális csatornának nyilatkozva arról beszélt, azóta, hogy “a világ legjobb játékosa” odaigazolt, már mindenki megismerte az Inter Miami nevét.
“Sokan figyelnek az MLS-re, hogy milyen jó bajnokság, mennyi játékos jön ide Európából, illetve innen mennyien mennek oda” – fogalmazott a tengerentúli ligáról a középpályás.
Pintér elmondta, személyesen még nem volt lehetőségük találkozni a hétszeres aranylabdás Messivel, de a bemutatását látták. A klubtulajdonos David Beckhamről azt mesélte, a korábbi angol válogatott játékos jó néhány meccsüket élőben nézte meg, és nagy dolognak tartja, hogy amikor tavaly megnyerték a korosztályos bajnokságot, Beckham ezt saját közösségi médiás felületén is megosztotta, így többmillióan látták a sikerüket.
“Mindig tud mindenről, mi történik az akadémián, sokat tesz a klub népszerűsítéséért. A mostani idényben szeretnénk megnyerni azt a két sorozatot, amiben érdekeltek vagyunk, én pedig keményen fogok dolgozni azért, hogy bemutatkozhassak a második csapatban. Motivál és energiát ad a tudat, hogy ha jól teljesítek, akkor az első csapatnál is pályára léphetek majd”
– jelentette ki Pintér.
A játékos az MLS-ben játszó magyarok – Sallói Dániel és Gazdag Dániel – közül utóbbival szokott beszélni, tanácsot kérni tőle, és elmondása szerint sokat segít neki, hogy a válogatott középpályás folyamatosan a kemény munkára biztatja.
“Mindig azt mondja, dolgozzak keményen, és akkor akár még ellene is pályára léphetek” – tette hozzá.
A magyar utánpótlás-válogatottal kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, nagy öröm volt számára, hogy édesanyja és édesapja szülőhazájában kétszer is pályára léphetett a belgák ellen, kemény meccseket vívott és hasznos tapasztalatokat gyűjtött. A jövőjét firtató kérdésre úgy felelt, egyszer majd szeretne európai klubban játszani, de tudja, ehhez keményen kell dolgoznia, így most csak erre koncentrál.