Lundgaard első győzelme, Palou felzárkózása – a torontói IndyCar-futam fő momentumai videón

Lundgaard első győzelme, Palou felzárkózása – a torontói IndyCar-futam fő momentumai videón

A hétvégén Torontóba, Kanadába látogatott az IndyCar mezőnye, ahol az utcai pályán Christian Lundgaard bizonyult a legjobbnak: a pole-ból indulva szerezte meg karrierje első győzelmét a szériában a Rahal Letterman Lanigan Racing dán pilótája. A verseny másik fő sztárja pedig (ismét) Alex Palou volt, aki egy gyengén sikerült kvalifikáció után a 15. helyről zárkózott fel a második pozícióba, tette mindezt ráadásul sérült szárnnyal, aminek köszönhetően a spanyol előnye már 117 pontra rúg a bajnoki tabellán.

A vasárnapi futam legfontosabb pillanatai a videós összefoglalóban:

NASCAR: Martin Truex Jr. számára szerencsenap lett a hétfő

Úgy látszik, ha idén hétfőre kell eltolni egy futamot az időjárás viszontagságai miatt, az a 19-es autó pilótájának jelent mázlit. A NASCAR Cup Series 2017-es bajnoka ugyanis idén már megnyert egy olyan versenyt, amelyet egy nappal elhalasztottak az esőzések miatt. Legutóbb Doverben, most pedig a New Hampshire Motor Speedwayen látta meg elsőként a kockás zászlót. A rutinos versenyző egyébként a kvalifikáción sem ment rosszul, ahogyan a csapattársa, Christopher Bell sem, így a Joe Gibbs Racing két autója bérelte ki az első sort vasárnapra, ám ekkor az időjárás közbeszólt. A futamot néhány órával a kezdés előtt elhalasztották, végül magyar idő szerint hétfőn 18 órára tették a kezdést.

A verseny végig száraz körülmények között zajlott és főként Truex Jr. dominanciájáról szólt, mivel az első két szakaszt is vezető pozcióban zárta, majd a futamot úgy nyerte meg, hogy a 301 körből 254-et az élen töltött. Ennek tükrében kissé talán meglepetés, hogy mindössze 0.396 másodperces előnnyel ért célba a második helyezett Joey Logano előtt, ebben azonban a Team Penske pilótájának kiváló tempója mellett vastagon benne voltak a sárga zászlós szakaszok, amelyekből jutott néhány erre a fordulóra is. Aric Almirola például egy rosszul rögzített kerék miatt került a falba, de ugyanígy járt egy fékhibából fakadóan Noah Gragson is, míg az élről rajtoló Bell saját hibából csapta oda autóját. Truex Jr. és Logano mögött végül Kyle Larson zárt a harmadik helyen, aki a 15. helyről kapaszkodott fel idáig, de büszke lehet magára a 13. pozícióból induló Kevin Harvick is, akit a negyedikként intettek le, a legjobb ötöt pedig Brad Keselowski zárta.

A folytatás a Pocono Racewayen következik július 23-án.

Rosberg szerint Perezen múlhat a tökéletes szezon

Még a szezonnyitó hétvégén dobta be azt a kérdést George Russell, ami azóta is foglalkoztatja az F1-rajongók sokaságát: megnyerheti-e az összes idei futamot a Red Bull? Ahogy féltávhoz közeledve továbbra sem zárt senki más egyetlen nagydíjat sem az élen az energiaitalosokon kívül, egyre többször merül fel: vajon tényleg sikerülhet? Nos, az F1 előző domináns csapatával, a Mercedesszel világbajnoki címet és bajnoki ezüstérmeket nyerő Nico Rosberg nem biztos benne, hogy sikerülhet:

perez-canada

„Bár úgy tűnik, hogy képesek rá, de az a probléma, hogy jelenleg csak az egyik versenyzőjük tud nyerni, Perez voltaképpen mindig hátrébb van, problémákkal és nehézségekkel küzdve. Így aztán ez egy másik helyzet…” – mondta a német, aki szerint az idei év különlegességét a második helyért zajló küzdelem adja: „Egyesek azt mondják, hogy egy kiemelkedően domináns csapat nem jó az F1 számára, de ez nincs mindig így. Az előző verseny óta például a két McLaren is ott van a dobogóesélyesek között, és ez az igazán szórakoztató az idei szezonban: sosem tudhatod, ki vagy melyik csapat lesz a második.”

Odaszúrt a Haasnak a Mercedes

Az elmúlt hétvégén Goodwoodban, a 30. alkalommal megrendezett Sebességfesztiválon Mick Schumacher is autóba ült, és megjáratta édesapja, Michael Schumacher 2011-es Mercedesét, a W02-t. Emellett a német a csapat 2021-es versenygépét is használta, sőt, mindkét autóval elkezdett „fánkozni” is. Ennek kapcsán a Mercedes ennyit tett közzé egy kép kíséretében a Twitteren:

„Rendben, Mick, most már csinálhatod a fánkokat.”

Emlékezhetünk rá, hogy utolsó Haasnál töltött versenyén, a futamot követően Schumacher hasonlóan szeretett volna a közönségtől elbúcsúzni, azonban a csapat rászólt a fülére, hogy ne tegye. 

Egy kis ízelítő videó a német hétvégéjéről:

Július 17-én Jules Bianchira emlékszik a Formula-1 világa

Nyolc évvel ezelőtt, 2015-ben rázta meg a Formula-1-et a 25 éves francia tehetség halálhíre, aki kilenc hónapon át küzdött a Japán Nagydíjon elszenvedett végzetes sérülésekkel. Azóta sem telik el év, amikor ne jutna eszünkbe ezen a napon, milyen tragikusan rövid pályafutás jutott csak a jövő Ferrari-pilótájának tartott Jules Bianchinak.

A győztes trófea: Ez a herendi műremek jár a Magyar Nagydíj győztesének idén

A tradíciónak megfelelően a Herendi Porcelánmanufaktúra egyedi tervezésű, kézzel készített műalkotásait vehetik készhez a hétvégi Magyar Nagydíj dobogósai. A három trófeát, valamint a nyertes konstruktőrnek járó dísztálat a Hungaroringen tartott sajtótájékoztatón mutatták be a nyilvánosságnak.

A Herendi Porcelánmanufaktúra ezt írja a díjakról: „A vázák neoklasszicista stílusúak, formájuk az ókori vázák alakját követik. Tükrükben a Hungaroring pálya sziluettje vehető ki. Az innovációt a minden évben megújuló dekoráció adja. Idén a választás egy különleges, mesterfestők által készíthető mintára esett.”

„Ez a minta az „ezervirágos” – milles fleures – dekor, amely brokátszerűen szövi át a hófehéren ragyogó porcelánfelületet. A virágzó ágak kusza szövevényében helyezkedik el a röptében ábrázolt paradicsommadár, amely a légies könnyedségre, a repülésre és a gyorsaságra utal. A minta eredete a 19. századra vezethető vissza, színe pedig egyedi herendi purpur. Nemesfémmel, 18 karátos matt arannyal díszített. Ebben a színvilágban ez a kivitel kizárólag a legjobb Formula 1-es pilótáknak és csapatoknak, illetve a főszponzor tiszteletére készült. A konstruktőri Herendi dísztál esetében ez a mívesség tovább nemesedik a tál szélén látható áttört szegéllyel, amely porceláncsipke egy speciális herendi porcelán készítési technika.”

A nagyok közt is megszerezte első GT-győzelmét Rossi, hazai pályán

Nagy hétvégéje volt Misanóban a kilencszeres MotoGP-világbajnok Valentino Rossinak, aki 2022-ben váltott autóversenyzésre a GT World Challenge Europe Sprint Cup sorozatban. A Doktor és csapattársa, a DTM-ből is ismert Maxime Martin a szezon második fordulójának első futamát még nyolcadikként zárta a WRT BMW-jével, de a vasárnap már az ő napjuknak bizonyult.

Martin a harmadik rajtkockából rajtolt, a párost pedig segítette a testvérautó balszerencséje, Dries Vanthoor és Charles Weerts egy rossz bokszkiállás következtében veszítette el a vezetést. Lucas Légeret a Comtoyou Racing Audijával üldözőbe vette Rossit, de az olasz eddigi legösszeszedettebb versenyén erős tempót diktált és leszakította az üldözőt.

Rossi első győzelmét szerezte a sorozatban – miután az előző fordulón, Brands Hatchben a dobogón debütált. Nem ez volt az első győzelem GT-autóban, hiszen Rossi a 24 órás hétvégéjén a kevésbé rangos Le Mans Cupban a pódium tetejére állt (ott Jerome Policand társaként) – de Misanóban ő maga is úgy nyilatkozott, ez a siker számít igazán, hiszen most a fő bajnokságban, rendkívül gyors versenyzők ellenében tudott nyerni.

Ráadásul a BMW számára is különleges eredménynek bizonyult ez a győzelem, a bajor márka 2015 óta először zárt első pozícióban a sorozatban.

Fotó: SRO

Csak hárman dobtak nagyobbat újoncként Piastrinál

Legalábbis a jelenlegi mezőnyből… Oscar Piastri a Brit Nagydíjon szerzett negyedik helyével természetesen rövidke F1-es karrierje eddigi legjobb eredményét érte el, ezzel a jelenlegi mezőny 20 tagja között a hetedik pilóta lett, aki újoncévében az első négy között tud zárni egy futamot. Az alábbi táblázatban azt láthatjuk, hogy a 20 pilótának mi volt a legjobb eredménye első szezonjában.

Fontos persze megjegyezni, hogy ez nem több puszta érdekességnél, hiszen míg a felsoroltak közül néhányan kimondottan versenyképes autóval mutatkoztak be, addig például Alonsónak a Minardival, Oconnak a Manorral vagy Ricciardónak a HRT-vel nem volt esélye érdemi eredmény elérésére – és persze voltak olyanok is, mint például Pierre Gasly, akinek beugróként csak néhány versenyt jelentett az első szezon. 

1.

Lewis Hamilton

2.

Kevin Magnussen

3.

Lance Stroll

4.

Oscar Piastri

 

Max Verstappen

 

Yuki Tsunoda

 

Alexander Albon

6.

Lando Norris

 

Nico Hülkenberg

 

Charles Leclerc

7.

Sergio Perez

 

Carlos Sainz

8.

Zhou Guanyu

 

Valtteri Bottas

10.

Fernando Alonso

11.

Logan Sargeant

 

George Russell

12.

Esteban Ocon

 

Pierre Gasly

18.

Daniel Ricciardo

 piastri-silverstone

Sainz Hamilton vagy Verstappen csapattársa lenne?

Az Express című brit lap arról kérdezte a Ferrari spanyol versenyzőjét, Carlos Sainzot, hogy szíve szerint inkább Lewis Hamiltont vagy Max Verstappent szeretné csapattársnak maga mellé – a kérdés persze erősen hipotetikus, hiszen olyan forgatókönyvet nem nagyon látni jelenleg, amely szerint a holland mellé kerülne, s a Leclerc és Hamilton helycseréjéről szóló pletykák is elcsendesedtek már.

sainz-saudi-thursday

„Már voltam Max csapattársa, szóval tudom, hogy jól kijönnénk egymással, és jó lenne a kapcsolatunk” – utalt vissza Sainz a Toro Rossónál töltött bő egy évre, mely addig tartott, amíg Verstappent fel nem vitték a Red Bullhoz. A spanyol így folytatta: „Lewis viszont sosem volt a csapattársam, és  azt hiszem, hogy ha egy hétszeres világbajnok oldalán versenyzel, az csak jó lehet a karrierednek, és valószínűleg tanulsz is tőle. Szóval talán, csak annak érdekében, hogy kipróbáljak valami mást, Lewist választanám.”

„De hogy őszinte legyek, ez nem fontos. Bárki lesz a csapattársam, örömmel fogadom.”

Megtanította steaket készíteni: ő Piastri nagy szerelme

Ne maradjunk bulvár nélkül ezen a vasárnapon: más pilótabarátnőkkel és -feleségekkel szemben Oscar Piastri párját nagyon ritkán pillanathatja meg a nagyközönség, de most kivételt tett a fiatal ausztrál, hiszen a wimbledoni teniszbajnokságra kilátogatva egy közös fotót tett közzé kedvesével, Lily Zneimerrel.

Az ifjú hölgy először tavaly jelent meg a nyilvánosság előtt Piastri oldalán, s eddig jóformán semmit nem lehetett tudni róla – ez most is csak minimálisan változott, de legalább az kiderült, hogy immár négy és fél éve együtt vannak, azaz már első, még a Formula Renault Európa-kupában szerzett bajnoki címénél is ott volt már mellette a fiatal hölgy, valamint az is, hogy megpróbálja kicsit elterelni a figyelmét a „munkáról”, legutóbb például élete első steakjét készítette el biztatására a McLaren versenyzője.

bulvar-piastri-lily

Sztrájk: Leállt az F1-es film forgatása

A Brit Nagydíj egyik szenzációja volt, hogy megkezdődtek az Apex munkacímen ismert F1-es film versenyhétvégi munkálatai, aminek külön podcastadást is szenteltünk. Sajnos azonban az élet közbeszólt, és a munkát bizonytalan időre felfüggesztették, mivel a színészeket tömörítő SAG-AFTRA szervezet sztrájkba kezdett a mesterséges intelligencia felhasználásával kapcsolatos viták miatt.

Ez pedig a Joseph Kosinski által rendezett filmet is érinti, hiszen a produkció több tagja, többek között Brad Pitt is tagja a sztrájkot hirdető szervezetnek. Egy forrás a következőképp nyilatkozott az NBS Newsnak: „A munkálatok egyelőre teljesen leálltak. Brad nagyon élvezte a forgatást, de egyúttal nagyon lojális tagja a szervezetnek.”

apxgp-dppi_1

Norris lehet Verstappen kihívója?

Lando Norris édesapja, Adam az F1 Nation című podcastben sok más mellett arról is beszélt, hogy fia a Brit Nagydíjon, melyet végül a második helyen fejezett be, miért nem védekezett keményebben, amikor Max Verstappen megtámadta őt a vezetésért: „Lando tudta, hogy nem maradhat az élen, és a lehető legjobb versenyt akarta futni ahelyett, hogy az idejét vesztegeti és tönkreteszi az abroncsait. A második hely remek, és idén rámegyünk majd az első helyre is a megfelelő helyen és időben.”

A büszke édesapa emellett azt is kiemelte, hogy szerinte a fia döntheti meg Verstappen egyeduralmát: „Már nagyon fiatalon látszottak a tehetsége jelei, mindig gyors volt, döbbenetesen gyors, szóval fel tudja majd venni a versenyt Maxszal. Sőt, szerintem ő az, aki le tudja győzni Maxot.”

norris-verstappen-2

Megtorlás: Verstappent kizárták virtuális versenyéről

Kevés F1-es pilóta tölt annyi időt virtuális versenyzéssel, mint Max Verstappen, aki a szabad hétvégét többek között arra használta ki, hogy a Team Redline színeiben részt vegyen egy online is közvetített iRacing-versenyen a spái pályán. A futam idő előtt véget ért a számára, a holland ugyanis egy korábbi incidensért szándékos balesetokozással állt bosszút, és bár a következmények a virtuális versenyeken szerencsére sokkal enyhébbek, az ítélet nem: Verstappent kizárták a versenyből.

Hamilton szerint a Ferrari lehet a következő domináns csapat

A jelenlegi mezőnyből senki nem tudja jobban, milyen érzés totális dominancia alatt tartani az F1-et, mint Lewis Hamilton, aki 2014 és 2020 között hat világbajnoki címet nyert, míg csapata, a Mercedes zsinórban nyolcszor húzta be a konstruktőri elsőséget. Jelenleg, bár még nem olyan régóta, a Red Bull élvez hasonló fölényt, mint a Mercedes tette a legdominánsabb éráiban, s Hamilton úgy érzi, a következők sem ők lesznek…

„Jelenleg, ha minden így marad, talán a Ferrari lesz a következő, akik évekig dominálják a sportágat, aztán pedig jön valaki más, talán a McLaren, vagy esetleg a Mercedes ér újra a csúcsra” – mondta a brit klasszis, majd így folytatta: „De szerintem a rajongók számára nem ez a legjobb. És ha nem is kerülünk vissza mi az élre, akkor sem lenne szerencsés, ha bárki éveken át uralná az F1-et. Kemény és szoros versengés kell, ez lesz izgalmasabb a rajongók számára, hiszen ha visszagondolok arra, amikor gyerekként még szurkoló voltam, szerintem senki sem akar olyan időszakot látni, mint az enyém, Michaelé vagy Vettelé volt, vagy amilyen most Maxé lesz.”

hamilton-ferrari

Formula-E: Tömegbaleset Rómában, nyolc versenyző érintett

Ijesztő baleset miatt kellett megszakítani a Rome ePrix első futamát szombaton. A láncreakciót az első sorból rajtoló Sam Bird vezetői hibája váltotta ki: a brit a 6-os kanyarban veszítette el az irányítást a 9. körben.

A beláthatatlan kanyarban nem lehetett elkerülni az ütközéseket. A Bird mögött következő három versenyzőnek még szerencséje volt, Sebastien Buemi azonban nagy tempóval csapódott a Jaguarba. Az újra mozgásba került roncsot Stoffel Vandoorne csak a falnak ütközve tudta elkerülni, Edoardo Mortara azonban frontálisan becsapódott. Antonio Felix da Costa, Lucas di Grassi és Robin Frijns is ütközött a sérült autókkal és törmelékkel borított kanyarban, a bokszba visszaérő Pascal Wehlrein Porschéján pedig a felfüggesztés tört el.

Bár a baleset rémisztő volt, minden versenyző sértetlenül el tudta hagyni autóját. A versenyt piros zászlóval szakították félbe.

20 éves teniszezőnővel lazul a Magyar Nagydíj előtti szünetben Lewis Hamilton

A brit sajtóban megjelent fotók tanúsága szerint a silverstone-i és hungaroringi versenyek között a hétszeres világbajnok Ibizára utazott, ahol kellemes társaságban tölti az időt: a mellette látható hölgy Jenny Stray Spetalen, egy 20 éves teniszjátékos. A hajón volt a mexikói színésznő, Eiza Gonzalez és a filmrendező Baz Luhrmann feleségével Catherine Martinnal. Az ominózus képek itt tekinthetők meg.

A hír pikantériája, hogy a brit versenyhétvégén még a Hamilton–Shakira vonalat erősítette a bulvársajtó. A kolumbiai énekesnő Hamilton meghívására volt jelen a helyszínen, majd vasárnap közös partin vett részt „a pár” – ehhez hozzátartozik, hogy Shakira fél 4-kor, Hamilton hajnali 6-kor távozott a klubból.

„Kemény világ van a Red Bullnál” – Kvjat szerint De Vries már bizonyított

Kevesen tudnak jobban azonosulni Nyck de Vries helyzetével, mint Danyiil Kvjat, akit nem is egyszer, hanem kétszer menesztettek a Red Bull csapataitól a Formula-1-ben – először 2015-ben a nagycsapattól, majd visszafokozása után egy évvel a Toro Rossótól is szezon közben tették ki.

„Két különböző helyzetről beszélünk, amelyek persze nem összehasonlíthatók. De ez egy kemény környezet, kemény világ, különösen a Red Bullnál, ahol extrém versenyképessé válhat a helyzet. Néha így végződik” – mondta a The Race-nek De Vries elküldése kapcsán a Formula-E római újonctesztjén NIO csapattal résztvevő, Lamborghinihez gyári LMDh-versenyzőként csatlakozó orosz.

„Talán igen” – válaszolt arra a felvetésre, hogy a hollandnak meg kellett volna adni egy teljes szezont. „Nem tudom, milyen elvárások voltak házon belül. Szerintem Nyck már bizonyította, hogy nagyon magas szintű versenyző összességében. De a Formula-1-ben néha nincs idő.”

Fotó: DPPI

„Welcome!” – így tért vissza Ricciardo egykori csapatához

A keddi bejelentés után megtette első látogatását az AlphaTaurinál Daniel Ricciardo – azaz gyakorlatilag visszatért az egykori Toro Rossóhoz, ahol 2012-ben és 2013-ban versenyzett. A bejáratnál Franz Tost fogadta, a csapat Méhészborz-matricákkal dekorálta ki az útvonalat – ez elnyerte Ricciardo tetszését –, majd az ausztrál kissé bizonytalan olasszal üdvözölte régi-új kollégáit.

Senkinek nem volt rövidebb F1-es pályafutása az elmúlt tíz évben De Vriesnél

Nagyon rövid idő jutott csak Nyck de Vriesnek a Formula-1-ben: mindössze 10 verseny után menesztették az AlphaTauritól – királykategóriás karrierje a tavalyi monzai beugrással együtt 11 nagydíjat ölel fel.

Illusztrálja, hogy mennyire kevés bizonyítási lehetőséget kapott Helmut Markótól, hogy az elmúlt tíz szezonban minden lapátra tett versenyzőnek – azok közül, akik állandó szerződéssel kaptak helyet a rajtrácson – több nagydíj jutott. Az egyetlen indonéz pilótától, Rio Haryantótól menet közben vált meg a Manor, de neki is 12 nagydíj jutott. Egy évvel korábban Roberto Merhi jutott hasonló sorsra ugyanennél a csapatnál, bár a spanyol kétszer még visszaült az autóba – összesen 13 versenyen szerepelt. Hozzá kell tenni, hogy fizetős versenyzőkről beszélünk, esetükben az elfogyott szponzorpénz indokolta a cserét, nem a teljesítményre hivatkozva történt a menesztés.

Mindössze 11 nagydíjat felölelő pályafutása utoljára Karun Chandhoknak volt – őt 2010-ben tíz nagydíj után küldte el a HRT, de következő évben egyszer még indult a Lotusszal. Ha olyan versenyzőt keresünk, akinek ennél is rövidebb volt a pályafutása, akkor 2006-ig kell visszamennünk, Yuji Idéhez, akit felkészületlensége és imolai balesete miatt az FIA fosztott meg a szuperlicensztől, mindössze negyedik versenyhétvégéje után.

Feljebb csak az állandó, teljes szezonra szerződtetett, de aztán leváltott versenyzőkről beszéltünk. Beugróknak az elmúlt évtizedben is volt De Vriesnél rövidebbre szabott karrierje: Alexander Rossi 2015-ben öt nagydíj, Pietro Fittipaldi 2020-ban két nagydíj, Andre Lotterer 2014-ben és Jack Aitken 2020-ban mindössze egy nagydíj erejére mondhatta magát F1-esnek.

Mit hozzatok, mit hozhattok, és mi az, amit nem lehet behozni a Hungaroringre a Magyar Nagydíj hétvégéjén?

Rövid videü a Hungaroringtől arra vonatkozóan, hogy mit lehet behozni a Magyar Nagydíjra, és mit kell kint hagyni – részletek pedig a weboldalon találhatók.

Videó: leszakadó kerék repült a nézők közé a Goodwoodi Sebességfesztiválon

Szörnyű jelenet: egy Jaguar kereke szakadt le, majd repült át a bálákon a nézők közé, de óriási szerencsére nem történt komolyabb sérülés. Videón az eset.

Formula.hu