Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint könnyen elképzelhető, hogy a veterán uruguayi támadó visszatérjen Dél-Amerikába…
(Photo by David Aliaga/NurPhoto via Getty Images)
Azok után, hogy tavaly nyáron Dél-Amerikában már sokan készpénznek vették, hogy Edinson Cavani a Boca Juniorshoz szerződik, ennek az átigazolásnak a lehetősége idén is felmerült – érdemes egyelőre helyén kezelni ezeket a pletykákat.
A 36 éves uruguayi gólgyáros tavaly nyáron a Manchester Unitedtől való távozása után hosszasan kereste új csapatát és bár a Boca Juniors is szívesen látta volna, végül maradt Európában és a Valencia játékosa lett. Cavani ráadásul egy éve két évre szóló megállapodást kötött a “denevérekkel”, a dél-amerikai források szerint azonban fel akarja bontani a szerződését, így újból szabadon igazolható lenne.
Cavani hazájában a Danubio csapatában nevelkedett, majd Európában kezdetben a Serie A-ban szerzett hírnevet magának, a Palermo (2007-2010) és a Napoli (2010-2013) csapatában egyaránt megbízható góllövő formában teljesített. Ezt követően emlékezetes éveket töltött el a Paris Saint-Germain szolgálatában, amely színeiben 2013 és 2020 között kereken 200 találatot jegyzett. A PSG emblematikus figurájává vált, és talán még mindig ott lenne, ha nem szorítják őt háttérbe az évről évre folyamatosan érkező nagyobbnál nagyobb sztárok kedvéért. Neymar és Mbappé sztárallűrjei miatt egyre többet konfrontálódott, hét év után elhagyta a francia fővárost.
Az uruguayi ezután a Manchester United alkalmazásába állt, de egy 17 gólos szezon után Cristiano Ronaldo érkezett a csapathoz, aki mellett óhatatlanul kevesebb lehetőséghez jutott, így végül újból szednie kellett a sátorfáját. Egy évvel ezelőtt szerződött a Valenciához, ahol 28 tétmeccsen hét gólra volt képes.
Egyelőre senki nem erősítette meg, hogy Cavani valóban távozni szeretne, de az argentin források szerint Juan Román Riquelme, a Boca Juniors alelnöke már tárgyalt az uruguayi támadó képviseletével. Állítólag az uruguayi Nacional is érdeklődik a szerződtetése iránt. A montevideóiak klubelnöke, Alejandro Balbi azonban a napokban arról beszélt, hogy Cavani még ha fel is bontaná a szerződését a Valenciával, akkor is Európában szeretne maradni. (Persze, nem kizárt, hogy ezzel a Boca reménykedését és erőfeszítéseit akarta megtörni, hogy közben ők is próbálkozzanak.)
Cavani 2008 óta 136 mérkőzésen 58 gólt szerzett az urugayi válogatottban. Tagja volt a 2010-es vb-n negyedik helyezést elérő és a 2011-es Copa Américát megnyerő nemzeti csapatnak.
A veterán gólvadász 36 évesen már nyilvánvalóan túl van karrierje zenitjén, de Dél-Amerikában bizonyára még bármelyik csapat számára hasznos tudna lenni, így érthető, hogy van kereslet iránta.
Ugyanakkor a tavaly nyári történések fényében a Cavani-ügyet alighanem érdemes a kellő körültekintéssel kezelni, és a hivatalos bejelentésig semmit sem elkiabálni, mivel gyakorlatilag a meglévő érdeklődésen és az esetleges kapcsolatfelvételen kívül még mindig semmi kézzel fogható nem történt.