Kovács Richárd – “Egy nap kellett, hogy felfogjam, olimpiai kvótás vagyok!”

A lengyelországi Európa Játékokon Hámori Lucát követően Kovács Richárd lett a második olimpiai kvótásunk, miután a nyíregyházi ökölvívó is három győzelmet szerzett a versenyen. Ricsinek a döntő nem sikerült, de boldogan nyilatkozott az Európa Játékokat követően, és akárcsak Lucának, neki is egy éve van az olimpiai felkészülésre.

Ricsi öt év felnőtt rutint követően a tavalyi esztendőben a jereváni Európa-bajnokságon már szerzett egy értékes bronzérmet. A lengyel kisváros, Nowy Targ szintén bevonult a sikeres versenyeinek listájába, ahol egy litván, egy örmény, valamint egy szerb-orosz ökölvívó legyőzésével valósította meg gyermekkori célját.

„Az első ellenfelemet már ismertem, mert bokszoltam vele a Bocskai emlékversenyen, így nem volt ismeretlen számomra a litván ökölvívó. Ahogy a debreceni versenyen is egyhangúlag győztem le, így volt ez második alkalommal az Európa Játékokon.

A második ellenfelemet is ismertem, nem olyan régen bokszoltam vele, de akkor betegeskedtem, és egy intés miatt egy szoros mérkőzésen kikaptam tőle legutóbb. Most revansot tudtam venni, és egyhangú pontozással jutottam túl rajta.

Ekkor már tudatosult bennem, hogy egyetlen mérkőzésre vagyok csak az olimpiai kvótától, valamint a dobogótól. Ehhez a szerb színekben bokszoló orosz származású fiatal bokszolót kellett legyőznöm, aki ellen még sohasem mérkőztem korábban.

Az edzőmmel alaposan kielemeztük a mérkőzéseit, és megbeszéltük a taktikát, amelyet sikerült a ringben is megvalósítanom. Ezzel a harmadik mérkőzésemet nyertem meg egyhangú pontozással. Leírhatatlan érzés volt, kellett egy nap, amíg sikerült felfognom, hogy sikerült, amelyért annyi évet dolgoztunk együtt.

Nem engedtem el a versenyt, a döntőbe jutásért a grúz Lasa Guruli ellen kellett megküzdenem. Ismertem a stílusát, a Bocskain egyszer legyőztem, míg az U22-es Európa-bajnokságon öt éve kikaptam tőle. Nem éreztem sokkal jobbnak az elődöntőben, de a bíróknak jól adta el magát, és így ő jutott be a döntőbe.

Nem voltam csalódott az elődöntős vereséget követően hiszen amiért jöttem, megvalósítottam, megszereztem az olimpiai kvótát, és az érmet. Óriási boldogság ez, de 2-3 hét pihenést követően visszatérek az edzésekhez, mert fel kell készülnöm az olimpiára. Idén már nagyobb verseny lesz, így teljesen az olimpiai felkészülésre tudok összpontosítani.

Szeretnék a családomra is szentelni időt, az elmúlt hónapokban szinte alig voltam otthon, ami többször megviselt, mert nem láthattam a kisfiam. Tervezünk egy kis pihenést majd Görögországban is. A közös ünneplés sem marad el, egy nagy családi összejövetel keretében fogjuk megünnepelni az olimpiai szereplésemet.,” – nyilatkozta hosszabban Kovács Ricsi, immáron boldog kvóta tulajdonosként.

Hajrá, magyar ökölvívás!

boxing.hu