Varga Zsolt marad a férfi-, Cseh Sándor a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya
A magyar szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a két szakember 2+2 évre szóló megállapodást írt alá azzal kitétellel, hogy ha…
MInden ami érdekelhet
A magyar szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a két szakember 2+2 évre szóló megállapodást írt alá azzal kitétellel, hogy ha…
A Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola az elveszített mérkőzés után nem titkolta, hogy a csapata súlyos bajban van, mert már…
A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi gálaformátummal ellentétben, ezúttal tétmérkőzéseket vívnak egymással a játékosok, a mezőnyben négyen szerepelnek majd: két…
Arne Slot számos meghatározó játékosát is csak a kispadra nevezte a Brighton elleni vendégjátékán, ugyanis többek között Virgil van Dijk, Mohamed Szalah,…
A Karcag, az Iváncsa és a Dorog után a Sopron negyedik NB III-as csapatként meglepetésre csatlakozott a nyolcaddöntő mezőnyéhez, ugyanis…
A magyar bajnok remek helyzetből várta litvániai fellépését, mivel az első két fordulóban a lengyel Wroclaw vendégeként és odahaza az…
Legutóbb a hónap elején csapott össze a két gárda, és a Mont de Marsanban rendezett idénynyitón a franciák bizonyultak jobbnak…
A héten a Fehérvár ellen elszenvedett 2–0-ás vereséget követően a DVSC vezetősége megköszönte a közelmúltban kinevezett Máté Csaba munkáját, és…
A vb harmadik versenynapján öt magyar lépett szőnyegre, a nőknél 55 kilogrammban Galambos Ramóna a vigaszágon északmacedón riválist múlt felül,…
A jobbátlövő Ilic előbb kisebb sérülése, majd nem megfelelő vérképe miatt nem tudott még tétmérkőzést játszani a német élvonalbeli HSV…