Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai az Eb előtt
A középpályás által szervezett eseményt május 30-án a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg. A rendezvényen a Liverpool magyar válogatott…
MInden ami érdekelhet
A középpályás által szervezett eseményt május 30-án a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg. A rendezvényen a Liverpool magyar válogatott…
Az Eb-bronzérmes atléta az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott, a verseny előtt titkon abban bízott, hogy 1:31 perc alatti eredményt…
A Ludovika Arénában asztalhoz állók az országos bajnoki cím mellett a világbajnoki részvételért is harcolnak – adta hírül a Magyar Teqballszövetség….
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elmondta, a díj odaítélésével az a céljuk, hogy a sportirányítás elismerje azoknak az elhivatott, elszánt,…
Szotyori Nagy Ádám, a létesítmény ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön elmondta, hogy galopp-, agár- és ügető szakágban állnak…
Az MTSZ tájékoztatása szerint a kontinentális szervezet éves közgyűlésén, Portorozban 44 szavazattal választották be Sütő Csillát a testületbe, a mandátuma…
Az oroszok Grand Slam-bajnoka – aki a második fordulóban Fucsovics Mártont búcsúztatta – két szettben verte a chilei Nicolas Jarryt, és…
A spanyol Carlos Pastor tavalyi távozása óta nem csökkent, hanem nőtt a különbség a két hazai sztárcsapat, a Szeged és…
A találkozó előtt lett hivatalos, hogy György László és Imre Vilmos edzőpárosa távozik a Balaton-parti alakulattól, amely most jól kezdett,…
A kiállítás Turós Balázs fotóművész képeiből áll és a TF központi épületének aulájában lehet megtekinteni. Az eseményen elhangzott, hogy a…