Thomas Bach: Az embereknek elegük van a gyűlöletből
Thomas Bach, a NOB elnöke egy szűk körű sajtóbeszélgetésen, melyen az egyedüli magyar résztvevő, a Nemzeti Sport kérdésére foglalta össze…
MInden ami érdekelhet
Thomas Bach, a NOB elnöke egy szűk körű sajtóbeszélgetésen, melyen az egyedüli magyar résztvevő, a Nemzeti Sport kérdésére foglalta össze…
A liga honlapja szerint a találkozón a válogatott Juhász 18 perc alatt négy pontot dobott és három lepattanót szerzett, illetve…
Bár az ukránoknak mindenféleképpen győzelem kellett volna a biztos továbbjutáshoz – nekik volt a legrosszabb a gólkülönbségük a négy hárompontos…
Mivel a találkozón a döntetlen mindkét csapatnak elég volt a 16 közé kerüléshez, bő húsz percig szinte semmi nem történt,…
A szurkolók műanyag pohárral dobálták meg Gareth Southgate szövetségi kapitány, akinek irányításával az angol válogatott még adós a jó játékkal…
Varga Barnabás a vasárnap esti magyar–skót (1–0) csoportmérkőzés 71. percében egy beívelést követően ütközött a skót kapussal, Angus Gunnal, és…
„Jól vagyok, már itthon lábadozom. A kórházban beültették az ICD-készüléket, amit eleinte nehéz volt megszokni, de már kezdek megbarátkozni vele….
A főváros északi részén fekvő Saint-Denis-től az Orly repülőtérre vezető vonal utolsó szakaszát Emmanuel Macron elnök avatta fel. A 28…
Az Európa-bajnokság legkiegyenlítettebb csoportjában, az E-ben az utolsó forduló előtt mind a négy válogatottnak három pontja van. A csoportot jelenleg…
Az első két helyezettek mellett a hatból a négy legjobb harmadik kerül még a nyolcaddöntőbe. A magyarok három ponttal és…