A legenda hétfőn aranyra tör jobb kézzel
Tovább írja elképesztő pályafutásának krónikáját Kőváriné Ivánfi Brigitta a Budapesten zajló szkander Európa-bajnokságon. A kontinensviadalon a kilencszeres világbajnok, 23-szoros Európa-bajnok magyar klasszis bal kézzel ezüstérmet szerzett a felnőtt 70 kilogrammosok mezőnyében, ezzel már a harmadik dobogós helyezését ünnepelhette az MTK Sportparkban zajló világversenyen.

A 33 ország 1300 versenyzőjét felvonultató, minden idők egyik legnagyobb szkanderes európai eseményén Kőváriné Ivánfi ismét bizonyította: továbbra is a sportág nemzetközi elitjéhez tartozik.
A magyar világklasszis elmondta, bal kézzel is sikerült nehéz pillanatokat okoznia döntőbeli ellenfelének, vagyis korántsem volt sima a finálé, ugyanakkor úgy érzi, jobb kézzel még komolyabb esélyei lehetnek.
„A jobb kezemben jobban bízok, az kétszer olyan erős. Teljesen más harcot tudok vívni” – mondta bizakodva.
A magyar szkandersport ikonikus alakja jelenleg már 23 Európa-bajnoki címmel rendelkezik, emellett világbajnoki aranyainak száma is kilenc, vagyis olyan sporttörténelmi karrierről beszélünk, amely önmagában is külön fejezetet érdemelne a magyar sport sikerkönyvében. Budapesten azonban még korántsem zárult le számára a történet: hétfőn jobb kézzel újabb nagy dobásra készül.
A magyar válogatott összességében továbbra is remekel a hazai Eb-n: az eddigi mérleg 12 arany-, 12 ezüst- és 13 bronzérem.