Komoly fejlődést mutatnak a kick-box hazai ringes szakágai

A hétvégén Szigetszentmiklóson rendezték a hazai kick-box Utánpótlás és Felnőtt Ring Országos Bajnokság Döntőjét. Az idei világversenyekre is kvalifikáló versenyen a mérkőzések száma és minősége is felülmúlta a tavalyi évit.

Kereken 40 mérkőzést, és egy bajnoki döntőhöz méltó rendezést láthatott a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok közönsége. A ringes szakágak közül a low-kick és a K1 szakágvezetői tisztségét is betöltö Laszák Zoltán vezette szervezők bevonuló zenével, mini tűzijátékkal, LED-falas háttérrel, élő közvetítéssel, visszajátszásokkal és profi ringszpíkerrel gondoskodtak arról, hogy az esemény maradandó élményt nyújtson a versenyzőknek, edzőknek, és nézőknek egyaránt.

A ringben három szabályrendszerben – full-contact, low-kick és K1 – küzdő utánpótlás és felnőtt versenyzők is kitettek magukért, kifejezetten színvonalas csatákat vívtak – nyilatkozta Laszák Zoltán.

„Huszonnyolc egyesületből jöttek harcosok, ami nagyon szép szám, és több évre visszamenőleg nem volt ilyen sok mérkőzés a bajnoki döntőn. Kijelenthetem, hogy az elmúlt évek tendenciájához képest mind a meccsek számát, mind pedig a küzdelmek színvonalát illetően hatalmas az előrelépés a ringes szakágakban. Ez többek között köszönhető annak, hogy a tatami után a fiatalok egyre többen próbálják ki magukat ringben, a full-contactban is, illetve becsatlakoztak hozzánk muaythai-os egyesületek is. Ráadásul az elmúlt időszakban kialakult egy erős összetartás a tatamis és a ringes versenyzéssel foglalkozó klubok között, sokat dolgozunk és edzőtáborozunk együtt” – számolt be róla a szakember.

A bajnoki döntőn a klubok közül a szombathelyi Controll SE szerepelt a legjobban hét elsőséggel, megelőzve a rendező Szigetszentmiklósi Kick-box Sportegyesületet, amelynek sportolói hat aranyérmet szereztek. Mögöttük kiélezett versenyben a Halker-KirályTeam (5 arany), a Pénzügyőr (4) és az Esztergomi Kick-box Sportegyesület (3) végzett. 

„Azt látom, hogy a hazai mezőny erősödik és a színvonal is nő, ugyanakkor a nemzetközi mezőnyről is elmondható ugyanez. Úgyhogy az őszi világversenyeken nem lesz könnyű dolga sem az utánpótlás, sem pedig a felnőtt korosztálynak. De azért én bizakodó vagyok. Úgy érzem, hogy reális esélye van annak, hogy az elmúlt évekhez képest növekedjen az érmek száma, elsősorban a fiataloknál, de a felnőtteknél is” – mondta Laszák Zoltán.

Sportbanya.hu