Az ötszörös világbajnok Kakuk Levente edzőként is a magyar sikerekért dolgozik

Teke – Célegyenesben a felkészülés! Május 20. és június 6. között az ausztriai Tirol tartomány Schwaz régiója a nemzetközi teke központjává válik. Második alkalommal rendeznek egy helyen U15-ös és U19-es Európa-bajnokságot, U23-as világbajnokságot, valamint felnőtt egyéni világbajnokságot. A magyar fiatalok számára az U15-U19-es kontinensviadal május 20. és 24. között, míg az U23-as vb május 24. és 29. között következik.

A felkészülés legfontosabb állomásaként Zalaegerszegen és Szentgotthárdon edzőtáboroztak a magyar utánpótlás-válogatottak, ahol nemcsak szakmai munka zajlott, hanem mentális felkészítés is: a fókusz és figyelemkontroll fontosságáról Cserpnyák Martin korosztályos Európa- és világbajnok osztotta meg tapasztalatait immár mentáltrénerként.

A szövetség a tábor után kijelölte a schwazi világversenyekre utazó kereteket, amelyekben több hazai klub kiválóságai kapnak lehetőséget. Külön figyelmet érdemel, hogy az U23-as férfiválogatott szakmai stábját szövetségi edzőként az ötszörös világbajnok Kakuk Levente erősíti.

A sportág legendája számára ez új, ugyanakkor különösen fontos szerepkör.

„Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ennyi tehetséges fiatallal dolgozhatok együtt, és segíthetem őket pályafutásuk egyik legfontosabb világversenyére készülve. Harminchét év alatt versenyzőként rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a sportágban, és bízom benne, hogy ebből sokat át tudok adni nekik. Kifejezetten inspiráló látni, mennyire nyitottak az új szemléletre és a modern játékfelfogásra. Hiszem, hogy a rutin, a tudás és a közös munka szép magyar eredményeket hozhat. Korábban a nagy versenyekre gyakran valamilyen bohókás, egyedi frizurával érkeztem, most azonban ezúttal nem rólam szól a történet, hanem a fiatalokról – így ezt a hagyományt most megszakítom” – mondta Kakuk Levente.

A magyar küldöttség célja, hogy Schwazban ismét bizonyítsa: a hazai utánpótlás nemzetközi szinten is versenyképes, és a következő generáció készen áll arra, hogy a magyar tekesport hagyományait továbbvigye. Az előttünk álló hetekben Európa és a világ legjobbjai ellen dől el, mire lehet képes ez a fiatal, ambiciózus csapat.

A magyar keretek:

U15 FIÚK

Krancz Bálint – Szombathely TOPIDO Nagymizdó SE

Szabó Botond – Szombathely TOPIDO Nagymizdó SE

U19 FIÚK

Várvögyi Milán – Ferencvárosi TC

Sziklási Szabolcs Tibor – Köfém SC

Pis Zsombor – Oroszlányi SZE

Szövetségi kapitány: Farkas Imre

U15 LÁNYOK

Korcsmáros Zoé – ZTE-ZÁÉV TK

Vágó Sára Dorka – RÁBA ETO Győr SE

U19 LÁNYOK

Danóczy Kinga – Rákoshegyi VSE

Bíró Annamária – Ipartechnika Győr SE

Bodó Bettina – Ferencvárosi TC

Szövetségi kapitány: Harcos Ágnes

U23 FÉRFIAK

Oswald Dániel – Szentgotthárdi VSE

Sziklási Tibor Levente – Oroszlányi SZE

Horváth Patrik – Szentgotthárdi VSE

Várvögyi Milán – Ferencvárosi TC

Banai István Bence – Sárvári Kinizsi SE

Schriffert Dominik – Tiszakécske TSE

Buzás Bálint – Herend VTK

Tóth Dániel – RÁBA ETO Győr SE

Szövetségi kapitány: Tróbert József

Szövetségi edző: Kakuk Levente

U23 NŐK

Kis Horváth Luca – Rákoshegyi VSE

Danóczy Kinga – Rákoshegyi VSE

Kovács Natália – Rákoshegyi VSE

Rieger Dorka – Pápai Vasas TK

Hegedűs Tímea – ZTE-ZÁÉV TK

Bíró Annamária – Ipartechnika Győr SE

Fábián Adelin – Ferencvárosi TC

Grabecz Hanna – Pápai Vasas TK

Szövetségi kapitány: Harcos Ágnes

Sportbanya.hu