Ritmikus gimnasztika – Összetett 4. lett az együttes kéziszer csapat a portugáliai VK-n

VK-negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában! A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség információi szerint a Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika alkotta csapat két fináléban is érdekelt volt a Portimaóban megrendezett World Challenge Világkupán.

A lányok a 3 karika/2 pár buzogány döntőjében hetedikként zártak (23.850), míg 5 labdával az 5. helyen végeztek (26.300). Mindez az összetett 4. helyet jelentette.

Lauber Zsófia, a kéziszercsapat vezetője a verseny után kiemelte, az összetett 4. hely előremutató. „Mindkét gyakorlat alapjában erős, hibátlanul kell dolgozni, és bármi lehet ebből majd az Európa-bajnokságon. Itt már nem férnek bele kisebb rontások sem, a nagyobbak meg abszolút nem! Élesedik a helyzet, és ennek megfelelően kell dolgoznunk. Az előttünk álló 1 hétben a közvetlen formaidőzítéssel és mindkét gyakorlat végső tisztításával kell foglalkozni, illetve a mentális felkészülés is fontos tényező lesz a csapatnál.” – összegzett Lauber Zsófia.

A várnai Európa-bajnokságot május 27. és 31. között rendezik meg.

Sportbanya.hu