A zöld-fehérek múlt szerdán a belga Anderlecht otthonában 2–1-es vereséget szenvedtek a főtábla nyitófordulójában, londoni riválisuk ezzel szemben hazai környezetben úgy nyert simán, 3–0-ra az azeri Qarabag ellen, hogy Radu Dragusin kiállítása miatt már a nyolcadik percben emberhátrányban került.
Hazája bajnokságában mindkét gárda rangadót nyert a hétvégén, a Ferencváros a forduló előtt listavezető Puskás Akadémiát a csereként pályára lépő Matheus Saldanha mesterhármasával ütötte ki. A brazil csatár a meccs után azt mondta, ez „üzenet volt” a Tottenhamnek, ugyanakkor továbbra is kérdés, hogy az eddig csak a padról érkező támadó – aki eddigi négy fellépésén, mindössze 112 perc alatt hatszor volt eredményes – vajon lehetőséget kap-e az első perctől.
A Tottenham a Manchester United otthonában, a legendás Old Traffordon lépett pályára, és egy rendkívül magabiztos, 3–0-s sikerrel melegített az El-összecsapásra.
Az FTC húsz év után találkozik újra angol csapattal a nemzetközi kupaporondon, 2004 szeptemberében, az UEFA Kupa-selejtező első fordulójában, a Millwall ellen idegenben 1–1-es döntetlent ért el, majd a visszavágón aratott 3–1-es sikerével harcolta ki a továbbjutást.
A Groupama Arénában 18.45-kor kezdődő összecsapás a horvát Igor Pajac játékvezető sípjelére kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.
Írja a Magyar HÍrlap