Most állt a legközelebb a bravúrhoz a Fehérvár

A magyar csapat – amely az osztrák liga alapszakaszának második helyezettjeként szerepelhet a BL-ben – az első két fordulóban kikapott a múlt héten, karlstadi ellenfele viszont két győzelemmel nyitott, és nem volt kérdés, melyik együttes számít esélyesnek az áprilisban átadott Alba Arénában, amely első alkalommal adott otthont BL-összecsapásnak.

Nagy mezőnyfölénnyel kezdett a Färjestad, amely hazájában a legsikeresebb klub, 21-szer vívott svéd bajnoki finálét, és tízszer nyert is. Ezzel együtt az sem zavarta meg a hazaiakat, hogy kényszerűségből az első 12 percben Horváth és Reijola kapus oda-vissza cserélte egymást, majd maradt benn a magyar válogatott hálóőr. A Volán megbecsülte a korongot, de így is nagyon kevés helyzete akadt. A második játékrészben ugyancsak a skandinávok irányítottak, de Horváth remekül védett.

A harmadik harmad elején vezetést szerzett a Färjestad, szép korongjáratás végén Solberg kontrából talált be. Három perc múlva nőtt a különbség, Westfalt a hátulról visszatett korongot közelről vágta a hálóba. Nem tudott felpörögni a Fehérvár, mert kétszer is emberhátrányba került, majd a hajrában mégis sikerült a szépítés, Brown kipattanóból volt eredményes. Azonban 35 másodperc múlva Tornberg bődületesen nagy góllal állította be a végeredményt. Kiss Dávid vezetőedző alakulata szombaton a Bartalis Balázst – a fehérvári Bartalis István testvérét – másodedzőként foglalkoztató, svájci döntős Lausanne HC-t fogadja. Októberben vár rá a négyszeres svéd bajnok, legutóbb BL-döntős Skelleftea AIK, illetve az 1905-ben alapított genfi Servette, amely tavaly hazája bajnoka volt, idén pedig megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Minden BL-induló három-három hazai, illetve idegenbeli összecsapást vív, és az egyesített 24-es tabellán a 16 legjobb kerül a nyolcaddöntőbe.

Eredmény, 3. forduló: Hydro Fehérvár AV19–Färjestad (svéd) 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)

A magyar csapat gólszerzője: Brown (58.)

A Fehérvár további programja: szombat, 16.00: Hydro Fehérvár AV19–Lausanne HC (svájci), október 8., 19.00: Skelleftea AIK (svéd)–Hydro Fehérvár AV19, október 15., 18.30: Hydro Fehérvár AV19–Geneve-Servette (svájci).

A Fehérvár korábbi mérkőzései: szeptember 5.: Dinamo Pardubice (cseh)–Hydro Fehérvár AV19 7-0, szeptember 7.: Sparta Praha (cseh)–Hydro Fehérvár AV19 5-2,

Írja a Magyar HÍrlap