Az MLS szombati játéknapján a bajnokság mindkét magyar légiósának csapata pályára lépett, a tavalyi döntős Philadelphia Union idegenbeli, míg a Sporting Kansas City hazai mérkőzést játszott…
A Philadelphia Union esélyeshez méltóan, 3-1-es győzelmet aratott a Wayne Rooney által irányított D.C. United vendégeként. A Philly ellentmondást nem tűrően kezdte a mérkőzést és már az első negyedóra végére kétgólos előnybe került: Mikael Uhre egy labdaszerzést követően közelről volt eredményes, Jack McGlynn pedig egy kontra végén talált be. A korai kétgólos előny megnyugtatta a tavalyi döntőst, amely magabiztosan futballozott a folytatásban. Az első félidő hajrájában Gazdag kiugratása Carranza ütközött T. Miller kapussal a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Gazdag Dániel magabiztosan értékesítette. A 27 éves magyar középpályás ezzel a tizedik gólját szerezte az idényben. A félidei 3-0-s vezetéssel a három pont sorsa gyakorlatilag eldőlt. A második félidőben a washingtoniak becsülettel próbálkoztak és nem sokkal a találkozó lefújás előtt egy szépítő gólra futotta erejükből, azonban a Philadelphia sikere nem forgott veszélyben, mellyel felkapaszkodott a keleti konferencia második helyére.
D.C. United – Philadelphia Union 1-3 (0-3)
Gólszerzők: Ku-DiPietro (88.), ill. Uhre (5.), McGlynn (13.), Gazdag (38. – büntetőből)
A felzárkózóban lévő Sporting Kansas City magabiztosan győzött 3-0-ra a San Jose Earthquakes elleni hazai mérkőzésen. A KC semmit nem bízott a véletlenre, ugyanis már két perc után megszerezte a vezetést, amikor Russell jobb oldali bejátszását követően a kapu elé érkező Sallói Dániel sodorta a hálóba a játékszert közelről, megszerezve ezzel a szezonbeli hatodik gólját. A folytatásban is a hazaiak szája íze szerint alakult a mérkőzés, majd az első félidő hajrájában az első találatot előkészítő Johnny Russell nagyszerű cseleket követően volt eredményes. A szünet után bár egyre többet próbálkozott a Quakes, képtelenek voltak közelebb zárkózni, bő húsz perccel a vége előtt pedig Erik Thommy bombagóljával a Sporting végképp bebiztosította a sikert. A hajrában a vendégek még tizenegyeshez jutottak, Gruezo lövését azonban Melia védeni tudta, így maradt a 3-0-s különbség a lefújásig.
Sporting Kansas City – San Jose Earthquakes 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Sallói D. (3.), Russell (42.), Thommy (69.), ill. –