A nap fő híre természetesen az F1-es Holland Nagydíj időmérő edzése volt: a változatos, fordulatos, két piros zászlós kvalifikáció végén Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót Lando Norris és George Russell előtt. Az időmérő végeredménye és összefoglalója itt tekinthető meg!
Az időmérő után Verstappen elégedetten értékelt, és azt mondta, hogy egy kicsit kockáztatnia kellett a pole-ért a száraz íven, de végre sikerült összeraknia egy jó kört a legvégén, ez pedig remek érzés számára. Norris is örült a második helynek, főleg hogy egész hétvégén rendkívül gyors a McLaren és a versenytempója is biztatónak tűnik, ő azt mondta, hogy nagyon bánja, hogy Verstappen ilyen hibátlanul vezet, és egyszer sem lehet arra számítani, hogy majd ront, hiszen amíg nem hibázik, addig nem nagyon lehet vele mit kezdeni.
Russell arról számolt be, hogy az utóbbi hetek időmérős szenvedése már a múlté, egy másik irányba indult el a Mercedes beállításaival, és ez kifizetődött, úgyhogy a dobogót célozza meg a vasárnapi nagydíjon.
Az időmérő nagy meglepetése Alexander Albon volt, hiszen a Williams pilótája a negyedik helyre, a második sorba hozta be az autót, ami elképesztően nagy eredmény, főleg Zandvoortban, ami papíron nem is fekszik a grove-iaknak. Albon mosolyogva, önfeledten értékelt és próbálta megfejteni, hogy mi lehet a siker titka, erről itt írtunk bővebben!
A nap egyik vesztese viszont éppen az ő csapattársa, Logan Sargeant volt, aki karrierje során először jutott be a Q3-ba a Williamsszel, de ott falba vágta az autót, így az sem biztos még, hogy megtarthatja a tizedik rajthelyét. Sargeant azon sajnálkozott, hogy egy minimális hiba zárójelbe tette az addigi remeklését, a nyilatkozata itt olvasható!
Szintén csalódott volt Lewis Hamilton, aki ugyan jó tempót diktált pénteken, de szombatra rossz irányba mentek el a beállításokkal (másfelé, mint Russell), és megborult a W14-es egyensúlya, így nehezen bírt vele. Kétszer fel is tartották (Lance Stroll megúszta, de Yuki Tsunodát meg is büntették érte), de ő nem fogta erre a Q2-es kiesést és a 13. rajthelyet, csak annyit ígért, hogy holnap mindent megtesz a felzárkózásért.
Szintén a felzárkózásban bízik Sergio Perez, aki a hetedik helyet szerezte meg a Red Bull-lal, és 1,3 másodpercet kapott Max Verstappentől, ami félelmetesen nagy különbség csapaton belül. Ő maga a rossz stratégiát okolta, egyetértett vele dr. Helmut Marko is, Christian Horner viszont azt azért hozzátette, hogy mindenkinek ugyanolyan volt a pálya, ki kellett menni és megcsinálni a kört…
Szörnyű napja volt a Ferrarinak, Carlos Sainz ugyan hatodik lett, de ez is kisebb csodával ér fel a szinte vezethetetlen autó miatt, Charles Leclerc pedig ugyan gyorsabb volt a spanyolnál, de a Q3-ban Sargeanthoz hasonlóan összetörte az autóját. A monacói kendőzetlen őszinteséggel értékelte a helyzetet, és elmondta, hogy alig várja, hogy megszabadulhasson ettől az autótól, szavai itt olvashatók!
A Ferrari egyébként két pénzbüntetést is begyűjtött, egyszer Sainz gyorsan hajtott a bokszban, majd később a csapat nem szólt a spanyolnak, hogy jön mögötte Oscar Piastri, így Sainz kis híján nekiment és leterelte a pályáról. Mivel a felügyelők értékelték, hogy a csapat nem szólt a versenyzőjének, így Sainzot csak figyelmeztették, a Ferrari pedig 5000 eurós bírságot kapott.
Végezetül pedig egy hír az időmérőn kívülről: Daniel Ricciardo a tegnapi kéztörése után ma már el is utazott Hollandiából és Barcelonában találkozik azzal a specialistával, aki az idény előtt Lance Stroll csodával határos felépülését is felügyelte. Christian Horner szerint benne van a pakliban, hogy már Szingapúrban visszaülhet az autóba az ausztrál.