Öttusa-vb: két magyar döntős a férfiaknál is

MH/MTI
2023. augusztus 26. szombat. 18:53
Frissítve: 2023. augusztus 26. 18:59

A csütörtöki selejtezőből hárman – Demeter, Bőhm és Bereczki Richárd – kerültek a legjobb 36 közé, Koleszár Mihály nem jutott tovább, majd szombaton még egy magyar befejezte szereplését.

Az elődöntőben két csoportban zajlottak a küzdelmek, mindegyikben 18 öttusázó versenyzett az első kilenc közé kerülésért. A körvívást már pénteken teljesítette a mezőny, a magyarok közül a csapatban és váltóban világ- és Európa-bajnoki címmel is rendelkező Demeter szerepelt a legjobban, sőt, a 36 elődöntőst tekintve is ő érte el a legjobb eredményt 23 győzelemmel és 12 vereséggel. Így kedvező helyzetből kezdhette a szombati elődöntőt, és jó alapról indulhat majd a vasárnapi fináléban is.

Az A csoportban a bónuszvívásban nem szerzett pluszpontot, majd a 200 méteres úszásban 2:05.22 perccel 11. lett, de így is az élről vághatott neki a lövészetekkel megszakított 5×600 méteres futásnak, amelynek végén kilencedikként ért célba. A magyar szövetség közösségi oldalának beszámolója szerint végig az élcsoportban haladt, csak arra figyelt, hogy továbbjusson, és a vasárnapi döntőre gondolva a végén már kicsit ki is engedett. A kombinált számban a 16. eredmény (10:40.30 perc) is elég volt neki a célja eléréséhez.

A B csoportban Bőhm – aki július elején az Európa-játékokon, egyben Eb-n kiharcolt harmadik helyével már olimpiai kvótás – 18 győzelemmel és 17 vereséggel zárta a pénteki vívást. A szombati versenyt a nyolcadik helyről kezdte, bónuszban nem nyert asszót, majd úszásban 1:59.11-gyel negyedik lett. Hetedikként startolt a kombinált számban, végül az ötödik legjobb eredménnyel (10:18.09 p) negyedikként ért célba.

A tavaly, Székesfehérváron Európa-bajnok Bereczki 11/24-es győzelem/vereség mutatóval végzett vívásban, így a 18. helyről kellett megpróbálnia felkapaszkodni. A bónuszvívásban két ellenfelét legyőzve négy pontot szerzett, úszásban 2:04.54-gyel 11. lett, ezzel maradt az utolsó helyen, 38 másodperces hátránnyal az utolsó bejutó pozíciótól. Reális esélye nem volt a döntőbe kerülésre, a 18. kombinált eredménnyel (10:57.02) 18. lett.

A nőknél a tavaly vb-ezüstérmes, már olimpiai kvótás Gulyás Michelle, valamint Bauer Blanka jutott fináléba.

Az első három-három hely ér kvalifikációt, de ha olyan öttusázó végez érmes pozícióban, aki már korábban kiharcolta az ötkarikás részvétel lehetőségét, a kvóta nem tolódik lejjebb, a ki nem osztható helyeket a 2024. június 17-én érvényes olimpiai világranglistáról töltik majd fel.

A vb, az év fő versenye hétfőn a vegyes váltóval ér véget.

Írja a Magyar HÍrlap