A német másodosztályú bajnokság (2. Bundesliga) 4. fordulójának szombat délutáni mérkőzései közt a nullapontos Hertha BSC a Greuther Fürth együttesét látta vendégül…
Az első három mérkőzésén még gólt sem szerző Hertha BSC 5-0-s győzelmet aratott a Greuther Fürth elleni hazai mérkőzésen. Dárdai Pál csapata a meccs elejétől kezdeményezőbben futballozott és a játékrész második felébe érve nyolc perc különbséggel két gólt szerzett. A 2-0-s félidei vezetés után a szünet után Dárdai Palkó egyből megszerezte a harmadik találatot, mellyel alighanem végképp biztosította a három pont sorsát. Nem sokkal később újabb gólt szereztek, majd az ötödiket a duplázó Haris Tabakovic vitte be. A Diósgyőr és a Debrecen korábbi svájci-bosnyák légiósa két találatot és egy előkészítést jegyzett a találkozón, így főszerepet vállalt a berliniek hullámvölgyből való kilábalásából.
A gólt szerző Dárdai Palkó mellett Dárdai Márton ugyancsak kezdő volt, a vezetőedző legkisebb fia, Dárdai Bence pedig csereként jutott játéklehetőséghez.
Hertha BSC – Greuther Fürth 5-0 (2-0)
Gólszerzők: Tabakovic (23., 77.), Winkler (31.), Dárdai P. (46.), Prevljak (66.), ill. –
A három vereség után javító Hertha BSC a következő fordulóban a három meccs után hétpontos Magdeburghoz látogat.