MH/MTI
2023. augusztus 24. csütörtök. 22:22
„Bennem nagyon jó érzések vannak, nyilván a lehető legjobban felkészültem, a csapat segített, hogy még jobban készen álljak, mint az elmúlt években” – mondta a csütörtöki barcelonai csapatbemutató után az M4 Sport helyszíni stábjának, hozzátéve ugyanakkor, hogy azt, amit a tavalyi Giro d’Italia magyarországi Nagy Rajtján érzett, nehéz felülmúlni.
Csapatának, a nagyon erős sorral felálló Jumbo-Vismának ezúttal két kapitánya lesz, az idei olasz körversenyen győztes szlovén Primoz Roglic – aki 2019 és 2021 között sorozatban háromszor megnyerte a Vuelta a Espanát -, valamint a dán Jonas Vingegaard, aki idén megvédte címét Tour de France-on.
„Előttünk van az a lehetőség, hogy egy évben megnyerjük mind a három nagy körversenyt, már megvan a Tour és a Giro. Nyilván óriási feladatunk lesz azzal, hogy megpróbáljuk megnyerni a Vueltát is” – emlékeztetett Valter, aki úgy érzi, nincs extra teher a csapat részéről, tudják, hogy a két kapitány rendelkezik a győzelemhez szükséges képességekkel. Ráadásul az évük „elég jól sikerült eddig”, így „nem kell azon stresszelniük”, mi lesz, ha nem ők végeznek az élen.
„Akkor megpróbáljuk jövőre még egyszer. Állok elébe, mert nagyon megtisztelő ezzel a két versenyzővel itt állni a rajtban, elképesztő célokkal, a legnagyobb célokkal, amik csak lehetnek a kerékpársportban. Szakmailag, úgy érzem, hogy talán ez az egyik legfontosabb versenye a karrieremnek eddig” – folytatta.
A helyszíni tapasztalataira rátérve úgy fogalmazott, hogy nagyon meleg van, jó a hangulat, és „elég spanyolos” a szervezés.
„Kicsit lazábban áll mindenki ehhez. A verseny ugyanolyan nehéz lesz, de nem érzem azt a feszültséget, mint egy év eleji versenyen, úgyhogy én élvezem minden percét” – mondta.
Valter Attila több szakaszra is kíváncsi, ugyanakkor megismételte, hogy ezen a Vueltán száz százalékosan az lesz a feladata, hogy a két csapatkapitányt segítse. Hozzátette, hogy az a szakasz, amelyik jó lenne neki, az még jobb Vingegaardnak és Roglicnak.
„Úgyhogy nekem az a feladatom, hogy őket segítsem, hogy a jövőben esetleg visszakaphassam, ha én is kész leszek rá, ha én is esélyes leszek a győzelemre. Ez nem az a sor és nem az a Vuelta, ahol próbálgatunk majd szökéseket, konkrét célokkal vagyunk itt” – szögezte el.
Írja a Magyar HÍrlap