Érdi Mária érmet szeretne nyerni az olimpián Érdi Mária

MH/MTI
2023. augusztus 24. csütörtök. 20:18

„Nekem, amikor Tokióba utaztam, akkor is az volt a célom, hogy egy érmet nyerjek. Most is ugyanaz a célom. Sokszor elmondtam, attól, hogy megnyertem ezt a versenyt, nem változnak a céljaim. Ugyanúgy dolgozunk, megvan már a terv az olimpiáig. Ugyanazt a tervet fogjuk végigcsinálni. Ez egy nagyon jó visszajelzés, hogy jó úton haladunk, és folytathatjuk ezt a munkát, mert működik” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 25 éves vitorlázó, aki – azután, hogy az olimpiai kvótát múlt szombaton megszerezte – vasárnap megnyerte a hágai világbajnokságot a korábbi Laser, most ILCA néven futó kategóriában.

Az MVM SE versenyzője az utolsó napon, a duplaszorzós éremfutamban harmadikként ért célba, ezzel az eredménnyel a harmadik helyről az élre ugrott, megelőzte a tavalyi vb-n szintén ezüstérmes svájci Maud Jayet-t és az olimpiai bajnok dán Anne-Marie Rindomot.

„Nem szeretnék plusznyomást helyezni magamra azért, mert most megnyertem a világbajnokságot” – mondta a tokiói játékokon 13., előtte, Rióban 14. Érdi, kiemelve: annak nagyon örül hogy egész héten nyomás alatt versenyzett, végig az első háromban volt, az éremfutamban is jó pozícióból indult, és ebben a helyzetben is képes volt jól teljesíteni. Hozzátette, ez fontos képesség ahhoz, hogy valaki nagy versenyt tudjon nyerni, és minél több ilyen helyzetbe kerül, annál több tapasztalatra tesz szert.

A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmes Érdi Mária az első magyar női vitorlázó, aki vb-címet szerzett olimpiai hajóosztályban.

„Nagyon izgalmas volt a vasárnap, viszonylag későn versenyeztünk, délután háromkor rendezték az éremfutamot, én pedig végigizgultam az egész napot. Beszéltünk az edzőmmel előtte, és azt mondtuk, itt inkább az aranyért versenyeznénk, minthogy egy bronzot elfogadjunk. Ezzel a céllal vitorláztam ki az éremfutamra. Abban a pillanatban, amikor vízre mentem, sikerült teljesen lenyugodnom, és higgadt éremfutamot vitorláznom” – elevenítette fel az utolsó futamát.

Elárulta, még nem sikerült feldolgoznia, hogy világbajnok lett, ugyanakkor a céljai között szerepelt, hogy erre a szintre eljusson.

„Boldog vagyok, hogy eljött ez a pillanat 25 éves koromra” – mondta.

Írja a Magyar HÍrlap