Reagált a Massa-ügyre a Ferrari

A 2023-as esztendő egyik legbizarrabb témája a Formula-1-ben, hogy Felipe Massa jogi lépéseket tervez a 2008-as világbajnokság kimenetele kapcsán. Az egész ügy kirobbantója volt Bernie Ecclestone volt, aki több hónappal ezelőtt arról beszélt egy interjúban, hogy Max Mosley akkori FIA-elnökkel együtt tudomásuk volt már 2008-ban a Renault-féle szingapúri ütközésügyről, csak nem akartak újabb botrányt az F1-ben, ezért inkább eltussolták a végül egy évvel később kipattant csalást – igaz, Ecclestone nemrég azt állította: nem is emlékszik rá, hogy ilyesmit mondott volna.

Massa mindenesetre úgy érezte, hogy a fentiek alátámasztják azt, hogy elcsalták a 2008-as világbajnoki címét. Szingapúrban ugyanis a Ferrari bokszutcai hibája miatt pont nélkül maradt, míg a rivális Lewis Hamilton harmadik lett, így ha törölték volna a nagydíjat, a brazil lett volna év végén a világbajnok (persze ez nem veszi figyelembe azt, hogy nyilván másképp álltak volna hozzá a felek az utolsó három futamhoz, ha más az összetettbeli állás).

f1-massa-2008

A múlt héten már arról szóltak a hírek, hogy a visszavonult brazil versenyzői jogászcsapata kész valóban lépéseket tenni az ügyben, ennek érdekében levelet is írtak az F1-nek és az FIA-nak – előbbi vezérigazgatója, Stefano Domenicali ironikus módon egyébként a 2008-as események idején a Ferrari csapatfőnöke volt. Massa elsősorban nem is a végeredmény megváltoztatásában érdekelt – erre az FIA szabályai alapján amúgy sem lenne semmi esélye –, sokkal inkább kompenzációt vár.

Az ügyről most megkérdezték a Scuderia jelenlegi F1-es vezetőjét, Frederic Vasseurt is, aki azonban nem akart túlságosan sokat beszélni a kérdésről, bár azt megjegyezte, hogy furcsa lenne 15 év távlátából másnak adni a címet:

„Mint sejthető, nem akarom kommentálni ezt az ügyet, mivel jó kapcsolatot ápolok minden érintettel. Nagyon trükkös ez, hiszen a körülmények teljesen rendkívüliek voltak. De általánosságban igaz az, nem csak Felipe ügyében, hogy szerintem igyekszünk arra ösztökélni az FIA-t, hogy a kockás zászlónál megtudjuk az esemény eredményét. És talán ez… Nem tudom, nem akarom kommentálni az ügyet, de nyilvánvalóan furcsa lenne, ha változtatnának valamit. Annak sem vagyok nagy rajongója, ha a leintés után 15 perccel változik az eredmény.”

Formula.hu

Tagged: