Tévez hamarosan ismét munkába állhat – sajtóhír

Az argentin sajtó szerint eldőlni látszik, hogy ki veszi át a Ricardo Zielinski lemondása után megüeresedett kispadot az Independienténél…

(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)

César Luis Merlo információi szerint az Independiente vezetősége Carlos Tévezt szeretné kinevezni a csapat új vezetőedzőjének, és a tárgyalások hamarosan a célegyenesbe fordulhatnak az egykori népszerű játékossal.

A 39 éves Tévez kevés edzői tapasztalattal bír, eddig csupán a Rosário Centralt irányította 2022 júniusa és novembere között. Ez idő alatt 24 meccsből hatot nyertek meg 11 döntetlen és hét vereség mellett, majd a klub vezetésével való véleménykülönbségei miatt döntött a távozás mellett.

Aktív játékosként hazájában eleinte az All Boys, majd az örök szerelmének vallott Boca Juniors csapatában szerepelt, utóbbihoz később többször is visszatért. Kipróbálta magát a brazil Corinthians együttesében, míg európai kalandozásai során a West Ham United (2006-2007), a Manchester United (2007-2009), a Manchester City (2009-2013) és a Juventus (2013-2015) csapatait erősítette. Ezt követően visszatért a Xeneizéhez, melyet átmenetileg újból elhagyott és kipróbálta magát a kínai Szuperligában szereplő Shanghai Shenhua csapatában, de 2018-ban újból visszatért az arany-kékekhez, akiket múlt nyárig szolgált és segített újabb sikerekhez.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

Fociclub