Az elmúlt hetekben számtalan információ jelent meg a nemzetközi sajtóban a magyar válogatott szélsőjének nyári klubváltásáról…
(Photo by Markus Gilliar/Getty Images)
A Freiburg magyar válogatott légiósa, Sallai Roland a német bajnokság (Bundesliga) elmúlt fordulójában kezdőként gólt szerzett a Hoffenheim ellen, és a távozásáról szóló korábbi pletykák ellenére úgy tűnik, hogy újra élvezi edzője bizalmát.
A 2-1-re megnyert mérkőzés után a Kicker rá is kérdezett Jochen Saier sportigazgatónál, hogy Sallai marad-e a csapatnál, melyre a sportvezető úgy felelt: “természetesen, igen”.
A 26 esztendős szélső az elmúlt öt szezon alatt 124 mérkőzésen 19-19 gólt és gólpasszt jegyzett a Freiburg színeiben, melynek az évek során alapemberévé vált. Ugyanakkor Sallai az elmúlt szezonban őszi sérülése miatt a megszokottnál kevesebb lehetőséghez jutott, tavasszal pedig edzői döntésből nem mindig vetették be. A Bundesliga 2022-2023-as kiírásában 19 találkozón pályára lépve egy találatot és öt előkészítést regisztrált.
Sallai megszerzése iránt az elmúlt hetekben többek közt az olasz Lazio és Bologna, valamint a francia Olympique Marseille tanúsított érdeklődést. Jelen állás szerint azonban úgy tűnik, hogy a maradása sem zárható ki, csapatával még 2025-ig áll szerződésben.