MH/MTI
2023. augusztus 21. hétfő. 19:29
„Nem változtattunk a programon, viszont a szervezőbizottság átáll hőségműködésre. Van olyan válságtervünk, amit kidolgoztunk az elmúlt egy évben, ezt most csak elő kellett vennünk a fiókból” – jelentette ki Németh Balázs a Nemzeti Atlétikai Központ főbejáratánál. Kiemelte, hogy több mint 50 ezer legyezővel, ingyen vízosztással készülnek, illetve a szurkolóknak lehetőséget biztosítanak áttelepülni a naposból az árnyékos szektorokba.
„Mindenki hozhat magával petpalackban italt, kulacsot vagy poharat, mivel friss intézkedésként a stadionparkban ingyenes vízvételi lehetőséget biztosítunk” – tette hozzá.
A szervezők jelezték, hogy a vasárnapi 10 000 méteres síkfutás döntője után két versenyző is hőgutát kapott, és orvosi ellátásra szorult, de nem kellett őket kórházba szállítani. Nekik speciális jeges fürdőt biztosítottak és miután stabil volt az állapotuk, a saját lábukon hagyták el az orvosi szobát. Ilyen esetekre 11 tonna jeget tároltak be a szervezők.
Felhívták a figyelmet a folyadék fogyasztásának fontosságára, illetve fokozottan ajánlják a naptej, sapka és kalap használatát is a stadionba érkezőknek.
Írja a Magyar HÍrlap