Elon Musk most magát gáncsolná el

Elon Musk mostanában furcsa döntéseket hoz, az X-re átkeresztelt Twitter vezére korábban még Mark Zuckerberggel tervezett verekedni, azonban most hozzányúlna a platform egy olyan funkciójához, ami akár a közösségi oldal végét is jelentheti.

Elon Musk egy tegnap esti bejegyzésében jelentette be, hogy a jövőben törlődik a blokkolás funkció és az csak a direkt marketing üzenetekben lesz lehetséges. Ez azonban nagyobb változás lehet, mint azt Musk korábban gondolta.

A tulajdonost saját tényellenőrző csapata figyelmeztette, hogy a funkció eltörlésével a felület alkalmazása eltűnhet az Google Play és az Apple áruházából is, mivel ütközik azok irányelveivel. Jelen állás szerint ugyanis az ilyen applikációknak képesnek kell lennie a sértő felhasználók kiszűrésére.

Linda Yaccarino, az X-et működtető cég vezérigazgatója megpróbálta megvédeni Muskot, és hangsúlyozta, hogy mérnökeik egy olyan funkció kifejlesztésén dolgoznak, ami jobb lesz, mint a jelenlegi blokkolás és némítás.