A versenyt a megszokottnál is komolyabb előkészületek előzték meg, hiszen a Hungaroring számára odaítélt 405 millió forintos állami támogatást felhasználva felújították a pálya infrastruktúráját. Megépült a célegyenesre néző oldalán üvegburkolatot kapó toronyépület, a Millenium Tower, amely több mint 600 férőhelyes modern sajtóközpontot, interjúszobát és egyéb helyiségeket rejtett magában, és versenyre kelt a világ többi, nagy múltú pályájának létesítményeivel.
A pályát illetően kisebb módosításokat végeztek a csatornarendszeren, a célegyenesen és a rázóköveken is, és bár a vonalvezetés nem változott, az FIA új mérései szerint az igazításoknak köszönhetően egy kör hossza hét méterrel megnőtt.
A Magyar Nagydíj a 13. állomása volt a 17 futamból álló 2001-es világbajnokságnak, és lehetőség volt arra, ami korábban csak egyszer, 1992-ben esett meg a Hungaroring történetében, nevezetesen hogy valaki itt biztosítsa be magának az azévi világbajnoki címet. Michael Schumacher 37 pontos előnnyel érkezett a hétvégére legközelebbi üldözőjével, David Coultharddal szemben, és csak három ponttal kellett többet szereznie a McLaren skótjánál ahhoz, hogy behozhatatlan előnyre tegyen szert.
A mezőny módosult felállással érkezett meg Magyarországra, hiszen a Jordantől menesztett Heinz-Harald Frentzen már a Prost autójában ült, míg onnan Jean Alesi átigazolt a német megüresedett helyére Eddie Jordan csapatához.
Az időmérő az idősebb Schumacher sikerét hozta, aki meggyőző, nyolctizedes fölénnyel szerezte meg a pole-t Coulthard előtt, míg mögöttük Rubens Barrichello, Ralf Schumacher, Jarno Trulli és Mika Hakkinen töltötték ki a következő két sort.
A rajtnál Schumacher esélyt sem hagyott Coulthardnak, simán az élre lőtt, sőt, Barrichello is bejött a skót elé, ezzel talán még könnyebbé téve csapattársa dolgát, hogy elhúzhasson a távolban. Mögöttük azonban az első kör végére egészen a kilencedik helyig nem változott a sorrend a rajtot követően: noha Kimi Raikkönen jól rugaszkodott el, összekoccant Trullival az 1-es kanyarban, így végül visszaesett néhány pozíciót. A rajt egyetlen áldozata Eddie Irvine volt, aki későn fékezve a pálya poros szélére csúszott, onnan pedig már nem tudta elkerülni, hogy a kavicságyban landoljon és elássa az autóját.
Mialatt csapattársára nem leselkedett veszély, Barrichellónak a rá folyamatosan tapadó Coulthardra kellett figyelnie. A skót hosszabbra tudta nyújtani első etapját, így a bokszkiállások után átugrotta a brazilt, öröme azonban csak ideiglenes volt. Nem hogy Schumacherre képtelen volt közeledni, de a kerékcserék második köre után Barrichello visszavette tőle a helyet, miután rövid késlekedés hátráltatta a McLaren tankolását.
Nem ő volt azonban az egyetlen, aki pórul járt a bokszkiállásokkal. Trulli a 28. körig őrizte 5. helyét, feltartva maga mögött egy több autóból álló vonatot, élükön Hakkinennel. Az olasz első tankolásakor azonban a cső rászorult az autóra, az így összeszedett öt másodperces hátrány pedig egészen a 10. helyig vetette vissza az olaszt, majd később onnan esett ki hidraulikai hiba miatt.
Hakkinen ekkor felzárkózott Ralf Schumacherre, akit minden próbálkozása ellenére sem tudott megkerülni a pályán, noha a McLaren láthatóan gyorsabb volt a Williamsnél, amely a Michelin gumik miatt szenvedett, hiszen a sportba ebben az évben visszatérő francia gyártónak korábbról még nem voltak adatai a Hungaroringről.
A finn is a bokszban szerette volna kicselezni riválisát – második kiállása során kevesebbet tankoltak autójába, abban a reményben, hogy Hakkinen a német elé visszatérve ki tud majd autózni elegendő előnyt egy utolsó kiálláshoz. A McLaren terve azonban már az elején meghiúsult, hiszen a kétszeres világbajnok a rövid tankolás ellenére is Ralf Schumacher mögött maradt – 5. helye azonban már az extra bokszlátogatással együtt sem volt veszélyben, hiszen a Sauberek házi csatáját megnyerő Nick Heidfeld alaposan lemaradva követte őt.
Michael Schumachert pedig senki nem zavarta meg azon törekvésében, hogy már ezen a futamon bebiztosítsa negyedik világbajnoki címét, hiszen hat további ponttal elhúzott a Barrichello sarkában harmadikként befutó Coulthardtól, így noha még négy futam hátravolt a szezonból, már senki nem érhette őt be a tabellán. A német egyéni sikere mellett a Ferrari a kettős győzelemnek köszönhetően konstruktőri címet is ünnepelhetett, a Schumacher, Barrichello, Jean Todt és az egész csapat örömét megörökítő fotók pedig máig összetéveszthetetlenül emlékeztetnek arra az augusztus 19-i hungaroringi délutánra.
16. Magyar Nagydíj – 2001. augusztus 17-19. | |||||||
Az időmérő eredménye | A futam végeredménye | ||||||
1. | Michael Schumacher | Ferrari | 1:14,059 | 1. | Michael Schumacher | Ferrari | 1:41:49,675 |
2. | David Coulthard | McLaren-Mercedes | 1:14,860 | 2. | Rubens Barrichello | Ferrari | +3,363 |
3. | Rubens Barrichello | Ferrari | 1:14,953 | 3. | David Coulthard | McLaren-Mercedes | +3,940 |
4. | Ralf Schumacher | Williams-BMW | 1:15,095 | 4. | Ralf Schumacher | Williams-BMW | +49,687 |
5. | Jarno Trulli | Jordan-Mugen-Honda | 1:15,394 | 5. | Mika Hakkinen | McLaren-Mercedes | +1:10,293 |
6. | Mika Hakkinen | McLaren-Mercedes | 1:15,411 | 6. | Nick Heidfeld | Sauber-Petronas | +1 kör |
Leggyorsabb kör: Mika Hakkinen (McLaren-Mercedes) – 1:16,723, 51. kör | |||||||
Versenytáv: 77 kör |
További érdekességek: