Incidensek sora és Bagnaia-siker a sprinten

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Remek napsütéses időben startolt el a MotoGP Osztrák Nagydíjának sprintfutama szombat délután. A pole-pozícióból a világbajnoki éllovas, Francesco Bagnaia várhatta a 14 körös táv startját, és meg is tartotta a vezetést, míg mögé Brad Binder jött fel másodiknak. Ebbe az is belejátszott, hogy Maverick Vinales borzalmasan kapta el a startot, emiatt pedig az első kanyaros tömegkarambolba is belekeveredett: a mezőny közepén Jorge Martin és Fabio Quartararo ért össze, aminek Johann Zarco, valamint Miguel Oliveira és a vb-címért is harcban lévő Marc Bezzecchi bukása lett a vége, de az incidensben érintett volt még Enea Bastianini is. A történteket a verseny után vizsgálják majd a stewardok.

motogp-sprint-turn1-incident

Binder eleinte igyekezett tartani a lépést Bagnaiával, ám ahogy teltek a körök, úgy építgette tizedenként az előnyét a ducatis. Mögöttük a harmadik helyért viszont nagy volt a csata: Jack Millert szorongatta, majd előzte meg Luca Marini, sőt az ausztrál egy hibája után Martin is megelőzte a KTM-jét. A pramacos spanyol egy körrel később Marini mellett is próbálkozott a 2-es sikánban, ám az előzési kísérletnek összeérés és a VR46-os olasz bukása lett az eredménye. A felügyelők végül úgy ítélték meg, hogy nem szükséges további intézkedés az ügyben – ellenben Quartararo hosszúkörös büntetést kapott: mint a visszajátszásból kiderült, a szabadkártyás Lorenzo Savadorival ért össze, ami miatt az apriliás elesett.

motogp-bagnaia-ducati-spielberg-sprint

A kaotikus események az élen haladókat nem zavarták: Bagnaia a hajrában lerázta magáról Bindert, így kényelmes fórral húzta be a spielbergi sprintet. A reggel szerződést hosszabbító KTM-es lett a második, a két incidensben is érintett Martin pedig a harmadik – akinek viszont így is nőtt a hátránya gyári márkatársával szemben. Alex Marquez jött be a negyedik, Miller az ötödik pozícióban, majd következett a nap meglepetését szállító, a portimaói súlyos visszatérése utáni visszatérést követő második nagydíjhétvégéjét teljesítő Pol Espargaro a Gas Gas Tech3 színeiben. Őket az Aprilia párosa követte Aleix Espargaro, Vinales felállásban, az utolsó pontot pedig Franco Morbidelli csípte el, megelőzve Marc Marquezt, míg Quartararo végül a 15. helyen futott be a büntetése után. Összesen 17-en értek célba.

Eredmények hamarosan!

1. Francesco Bagnaia Ducati Team  
2. Brad Binder Red Bull KTM 2.056
3. Jorge Martín Pramac Ducati 5.045
4. Álex Márquez Gresini Ducati 8.252
5. Jack Miller Red Bull KTM 11.365
6. Pol Espargaró Gas Gas Tech3 11.816
7. Aleix Espargaró Aprilia Racing 11.960
8. Maverick Viñales Aprilia Racing 11.984
9. Franco Morbidelli Monster Yamaha 13.634
10. Marc Márquez Repsol Honda 14.435
11. Fabio Di Giannantonio Gresini Ducati 15.251
12. Joan Mir Repsol Honda 16.740
13. Enea Bastianini Ducati Team 18.825
14. Raúl Fernández RNF Aprilia 19.536
15. Fabio Quartararo Monster Yamaha 22.321
16. Iker Lecuona LCR Honda 25.593
17. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 25.789
Kiesett:    
  Johann Zarco Pramac Ducati  
  Luca Marini VR46 Ducati  
  Lorenzo Savadori Aprilia Racing  
  Takaaki Nakagami LCR Honda  
  Marco Bezzecchi VR46 Ducati  
  Miguel Oliveira RNF Aprilia  

Formula.hu