Szafnauer kitálalt: ezért lehetetlen a helyzet az Alpine-nál

Érdekes dolgokat árult el a Renault és így az Alpine F1-e csapatának működéséről Otmar Szafnauer.

A szakembert a franciák méltatlan módon, a Belga Nagydíj hétvégéje alatt rúgtak ki a csapat éléről Alane Pemane sportigazgatóval együtt, amelyet követően a sportág szinte minden megkérdezett szereplője kiállt mellettük, hangsúlyozva, hogy ennek a lépésnek nem volt értelme, és hogy a vezetőség meg sem várta a kinevezések hatását.

Most Szafnauer a SiriusXM-nek adott interjújában mondott egy-két érdekességet a Renault működésével kapcsolatban:

„Az anyavállalat jelentős kontrollt akart gyakorolni a versenycsapat sok területén. Jobban, mint amit valaha is láttam: a reklámrészleg, a marketingosztály, a HR, a pénzügy, a kommunikáció, minden ilyen részleg nem nekem (a csapatfőnöknek) jelentett, hanem engem megkerülve valaki másnak a nagyobb szervezetben. Mindenki úgy viselkedett, mintha egy hadiflotta lennénk, és kalózoknak kellene lennünk a győzelem érdekében” – mondta Szafnauer.

ATP_F1_5898_20230730_BELGIUM_STIEFEL_resize

„Szóval ha azt mondjuk, minden egyenlő, az autók, a pilóták, a motorok, a gumiismeret, akkor sem egyenlő az, hogy a Mercedesnél vagy a Red Bullnál a HR vagy a pénzügy (főleg a pénzügy most, hogy működik a költségsapka), minden marketinges, minden kommunikációs kolléga Christian Hornernek jelent. Nálunk nem így ment, és akkor vajon ki fog nyerni? A Red Bull.” 

„Ha így nézzük, akkor elég könnyű megérteni a helyzetet. Persze lehet magunkat győzködni arról, hogy az rendben van, hogy a HR nem a csapatfőnöknek jelent, de nincs rendben. Egyáltalán nem, mert például ha valakit fel akarunk venni, és egy napon belül össze kell rakni a szerződést, amit az F1-ben így is csinálunk, akkor az nem tarthat két hétig. Ha két hétig tart, akkor az a munkavállaló talán eligazol máshova” – magyarázta.

„Szerintem a Renault felsővezetése, Luca de Meo vezérigazgató azonnali sikert akar az F1-ben, csak ez sajnos nem így működik. Szóval rámutattam neki, hogy a folyamatoknak idő kell, ez szükséges, és mivel 34 éve dolgozom az autósportban, abból 26-ot az F1-ben töltöttem el, szerintem van egy bizonyos fokú tapasztalatom, ami alapján mondom, hogy mi kell a csapat irányba állításához. Csak ők ezt a lehetségesnél gyorsabban akarták.”

„Nem tudtam egyetérteni egy irreális határidővel, mert ha megteszem, csak idő kérdéses, amíg mindenki frusztrálttá válik. Szóval összeraktam egy reális és lehetséges tervet, majd szerintem ezt megszakították valaki mással.”

Formula.hu

Tagged: