A 2004-es Magyar Nagydíjra, a szezon 13. futamára Michael Schumacher 11 győzelemmel a zsebében érkezett meg – nem szükséges túl nagy matematikai bravúr annak kiszámításához, hogy hány alkalommal nem őt intették le az első helyen a Hungaroringet megelőzően: egyedül Monacóban, ahol egy furcsa, safety car mögötti ütközésben kiesett, így Jarno Trulli és Jenson Button vívhatott meg az első helyért – végül utóbbi került ki győztesen ebből a csatából.
Annak ellenére, hogy fölénye még nagyobb volt, mint az egyébként hasonló képet mutató 2002-es szezonban, Schumacher ezúttal mégsem világbajnokként érkezett Magyarországra, köszönhetően többek közt a pontrendszer előző évi változásának, melynek értelmében a második-harmadik helyeken rendre osztozó Barrichello és Button (12 futam alatt előbbi kilencszer, utóbbi hétszer állhatott dobogóra) többé-kevésbé tartani tudták Schumacher „tempóját”. Mármint relatíve, hiszen Magyarországra érkezvén 110 ponttal állt a német, míg mögötte csapattársa 74, a BAR ifjú britje pedig 61 egységgel következett.
Bár teljesen egyértelmű volt, hogy a szezon végén kit koronáznak bajnokká, Magyarországon még nem volt esély arra, hogy matematikailag is eldőljön a győzelem sorsa. A konstruktőrié viszont igen, hiszen a Ferrari 99 pont előnnyel érkezett Magyarországra, amiből 90-et is elég volt megtartaniuk a verseny utánra, hogy ne lehessen őket elméletileg sem megfosztani a sikertől. Persze az a csapat, mely a szezonból addig eltelt futamok felén kettős győzelmet aratott, ezúttal sem készülhetett ennél kevesebbre, ha stílusosan akart ünnepelni…
Az időmérő edzés papírforma eredményt hozott: élen a két Ferrari, mögötte a két BAR, majd következett az üldözőboly, benne a Renault-val, a Williamsszel és a McLarennel – no meg a sauberes Fisichellával és a jaguaros Webberrel, akik be tudtak furakodni az említettek közé. A pole-t simán megszerző Schumacher mellett Takuma Sato lehetett különösen boldog: a BAR-Honda japánja hét ezreddel megverte csapattársát, s így a szezon során már negyedszer mehetett nyilatkozni az időmérő edzést követően – azaz szerezte meg az első három rajthely egyikét.
Nagy bajban lennénk, ha a futam izgalmairól szeretnénk beszélni, az ugyanis nem igazán volt… Az első körre ez annyira azért nem igaz, hiszen alaposan felfordult a sorrend a két Ferrari mögött: Alonso feljött harmadiknak, Montoya negyediknek, Trulli hatodiknak, Raikkönen pedig hetediknek – a két BAR ezzel szemben visszaesett, Button az ötödik, Sato pedig csak a nyolcadik helyről folytathatta a futamot. Az időmérőn csapattársát, Brunit simán legyőző Baumgartner Zsolt szintén veszített, s az első kört már az utolsó pozícióban zárta.
A verseny öt kiesőt hozott, köztük két „nagy” áldozat volt: a világbajnoki összetett negyedik helyén álló Jarno Trulli, akinek hamarosan ajtót mutattak Enstone-ban, valamint a szezon 13. versenyén hetedik kiesését elszenvedő Kimi Raikkönen – mindkettejüknek műszaki hiba miatt kellett feladnia a futamot. Más izgalmat nem is nagyon tudnánk kiemelni: a pontszerző helyeken a 17. körhöz képest Trulli kiesése jelentette az egyetlen változást…
Győzött tehát Michael Schumacher, a mögötte célba futó Barrichello pedig gondoskodott róla, hogy a Ferrari méltó módon, kettős győzelemmel ünnepelje története 14. konstruktőri világbajnoki címét. Az ünneplő vörösökhöz az előző évi győztes, Fernando Alonso csatlakozott a dobogón, megőrizve ezzel a Renault előnyét a BAR-ral szemben a csapatok tabellájának második pozíciójában. A további pontszerző helyeken Montoya, Button, Sato, Pizzonia és Fisichella osztoztak. Baumgartner Zsolt a 15. helyen végzett utolsó célba érőként, méghozzá 5 kör hátrányban, azaz még csapattársától, Brunitól is kapva egyet.
Nekünk, magyaroknak azért örömre is volt okunk azon a vasárnapon, hiszen Medgyessy Péter miniszterelnök, Frank Tamás versenyszervező és Palik László Hungaroring-vezér jelenlétében ekkor közölték a nyilvánossággal, hogy sikerült megállapodni arról, hogy a Magyar Nagydíj legalább 2011-ig a versenynaptár része maradhat.
19. Magyar Nagydíj – 2004. augusztus 13-15. |
|||||||
Az időmérő eredménye |
A futam végeredménye |
||||||
1. |
Michael Schumacher |
Ferrari |
1:19.146 |
1. |
Michael Schumacher |
Ferrari |
1:35:26.131 |
2. |
Rubens Barrichello |
Ferrari |
+0.177 |
2. |
Rubens Barrichello |
Ferrari |
+4.696 |
3. |
Takuma Sato |
BAR-Honda |
+0.547 |
3. |
Fernando Alonso |
Renault |
+44.599 |
4. |
Jenson Button |
BAR-Honda |
+0.554 |
4. |
Juan Pablo Montoya |
Williams-BMW |
+1:02.613 |
5. |
Fernando Alonso |
Renault |
+0.850 |
5. |
Jenson Button |
BAR-Honda |
+1:07.439 |
6. |
Antonio Pizzonia |
Williams-BMW |
+1.024 |
6. |
Takuma Sato |
BAR-Honda |
+1 kör |
7. |
Juan Pablo Montoya |
Williams-BMW |
+1.053 |
7. |
Antonio Pizzonia |
Williams-BMW |
+1 kör |
8. |
Giancarlo Fisichella |
Sauber-Petronas |
+1.178 |
8. |
Giancarlo Fisichella |
Sauber-Petronas |
+1 kör |
Leggyorsabb kör: Michael Schumacher – 1:19.071, 29. kör |
|||||||
Versenytáv: 70 kör |
További érdekességek