A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) hétvégi, 3. fordulójának rangadóján a címvédő Ferencváros és a Puskás Akadémia mérte össze tudását egymással…
A Puskás Akadémia akárcsak legutóbb márciusban, ismét 2-1-es győzelmet aratott a Ferencváros vendégeként. A felcsútiak már az első tíz perc végén megszerezték a vezetést, miután Levi ívelt a kapu elé egy szabadrúgást jobbról, a kapu elé lendületből érkező Wojciech Golla pedig közelről volt eredményes. Az első játékrész derekánál Lisztes ajtó-ablak helyzetben bonyolódott cselekbe, majd lőtt a kapu mellé. Nem sokkal később a Puskás a második gólját is megszerezte, Corbu egy bal oldali elfutást követően játszott középre, Jakub Plsek pedig védhetetlen gólt lőtt a hosszú sarokba. A második gól megszerzése után a vendégek több ígéretes ellentámadást vezettek, a Fradinak Dibusz védéseire volt szüksége, hogy a félidőben “csak” 0-2 legyen az eredmény. Máté Csaba az ötből négy cseréjét kihasználta a szünetben és a Ferencváros nagy elánnal futott ki a pályára a második félidőre. A kezdeti lendület azonban hamar alább hagyott és a Puskás biztosan tartotta kétgólos előnyét. A 66. percben egy szöglet után Varga B. közeli fejesét Markek bravúrral védte. Negyedórával a vége előtt egy kontra végén Plsek veszélyes lövését Ben Romdhane blokkolta. A hajrában Varga B. többször is próbálkozott, de kísérletei nem jártak sikerrel, a Ferencváros hiába igyekezett a hajrában, már csak egyetlen szépítő gólra voltak képesek, a 95. percben Varga B. lekészítéséből ifj. Lisztes Krisztián talált be a lefújás előtt.
A Puskás hét pontjával vezeti a bajnokságot, a címvédő Ferencváros két meccs alatt három pontot szerzett az NB I-ben.
Ferencváros – Puskás Akadémia 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Lisztes (90+5.), ill. Golla (12.), Plsek (27.)
A 3. forduló eddigi eredményei és további programja
Péntek:
MTK Budapest – Kisvárda 0-0
Szombat:
Újpest – Mezőkövesd-Zsóry 1-1
Diósgyőri VTK – Paks 1-1
Vasárnap:
Debreceni VSC – Zalaegerszeg 1-0
Ferencváros – Puskás Akadémia 1-2
21:00 Kecskeméti TE – Fehérvár (tv: M4 Sport)